Véget vetne a titkos megfigyelő- és lehallgatóberendezések szabad kereskedelmének két szocialista parlamenti képviselő.

Cigarettásdobozba épített minikamera 28 ezer forintért, tollba rejtett hangos videófelvevő 55 ezerért, és nagyjából ugyanennyiért olyan detektor, amely a poloskákat, kémtelefonokat, rejtett kamerákat deríti fel - íme, néhány példa a magyar internetes kémboltok kínálatából. Vannak azután vicces, illetve profinak tűnő eszközök is: az előbbi kategóriába tartozik az a 25 forintos "varázstoll", amelynek tintája egy óra múlva láthatatlanná válik, az utóbbiban pedig az a dugasz, amely a számítógép-billentyűzet csatlakozója és a komputer közé illesztve egymás után rögzíti a karaktereket, vagy az a telefonoknál használható ál-memóriakártya, amely a célszemély készülékébe helyezve állítólag lehallgathatóvá teszi a beszélgetéseket, illetve olvashatóvá az sms-eket.

A világhálón elérhető kémszaküzleteknek a hetei azonban meg vannak számlálva - legalábbis Magyarországon, s persze ha valóra válik a parlament nemzetbiztonsági bizottsága két szocialista tagjának, Tóth Károlynak és Molnár Zsoltnak az elképzelése a poloskák kereskedelmének jogi szabályozásáról. Ez nagyjából egyelőre az egyetlen hozadéka az UD Zrt.-féle polipügyben a múlt héten immár másodszor tartott csonka - Fidesz-KDNP-nélküli - bizottsági ülésnek. Az ötlet amúgy nem is új: a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről 1993-ban született kormányrendelet a dobócsillag, rugóskés és bokszer mellett korlátozta a közelebbről nem definiált "titkosszolgálati eszközök" beszerzését is úgy, hogy az utóbbit a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) engedélyéhez kötötte. E jogszabály alapján volt tilos a különböző detektorok, például a traffipaxradarok forgalmazása és birtoklása, igaz, nem sokáig. Az 1994-ben született rendőrségi törvény ugyanis hatályon kívül helyezte az 1993-as rendeletet, helyette felhatalmazást adott a "veszélyes eszközök" végrehajtási rendeletben történő újraszabályozására. E kormányrendelet 2003 októberében született meg, ebből azonban már hiányzik a titkosszolgálati eszközökre vonatkozó passzus.

"Az eddig e tárgykörben született jogszabályok mindig az állam titkosszolgálatai ellen védték a polgárokat, most talán eljött az ideje, hogy a magánszféra lehallgatásai-megfigyelései ellen is védelmet nyújtsanak" - magyarázta a HVG-nek Tóth Károly. Elképzelései szerint a szigorításhoz pontosan definiálni kellene a titkosszolgálati eszközök körét. E műszaki-technikai paraméterek meghatározására elmondása szerint már fel is kérte a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőit. Tóth úgy képzeli, az e listán szereplő eszközöket, illetve birtoklóit az NBH regisztrálná. Ugyancsak évekre rögzíteni kellene elképzelésük szerint azt, hogy ki, hol, kinek a megbízásából használt ilyen eszközöket, mondjuk mikrofont vagy kamerát. (Naplóírási kötelezettség ma is van a magándetektívek számára, amely kiterjed a megbízás idejére és a megbízóra, s e listát a rendőrség bármikor ellenőrizheti.) A képviselői ötlet szerint a biztonsági iparban tevékenykedő szabálytalankodók ellen a szakmai-etikai szerv, a Személy- és Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara járna el, amely végső soron a kizárással, vagyis a pályáról való leparancsolással is élhetne. Kérdés, mit szólnak mindehhez a szakmai szervezetek; érdeklődésünkre ugyanis ezt sem a kamaránál, sem a Magyar Detektívszövetségnél nem kívánták kommentálni.

A szocialista képviselők nem a már említett 2003-as kormányrendelet megváltoztatásáért lobbiznak, és nem is a magánnyomozói törvényt próbálják egyéni indítvánnyal módosítani, hanem - mint Tóth Károly mondta - "megfogalmazástól függően" a rendőrségi vagy a nemzetbiztonsági törvényt veszik célba, ezek megváltoztatásához viszont a képviselők kétharmadának a szavazata kellene. Az ellenzék ugyanakkor még nem ismerheti a terv részleteit, hiszen Tóthék még csak a szövegezésnél tartanak. "Nem mondtam, hogy könnyű lesz" - mondja a képviselő, aki az UD Zrt. ügyére utalva úgy látja, ha valamikor, hát most van esély egy ilyen módosításra. Optimizmusát arra alapozza, hogy sem a mostani, sem egy leendő kormánynak nem érdeke, hogy ellenőrizetlen magánmegfigyelők-lehallgatók tevékenykedjenek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Emmi: A miskolci gyermekváros nem megszűnik, hanem megújul

Emmi: A miskolci gyermekváros nem megszűnik, hanem megújul

Kopogtat a kanyaró, és ez a nagyobb járványok előhírnöke lehet

Kopogtat a kanyaró, és ez a nagyobb járványok előhírnöke lehet

Bekeményített a Facebook: sorra törli a brit szélsőjobbosokat az oldalról

Bekeményített a Facebook: sorra törli a brit szélsőjobbosokat az oldalról

„A kórház a lehető legolcsóbb forrásból nem steril holmit szereztet be”

„A kórház a lehető legolcsóbb forrásból nem steril holmit szereztet be”

Oroszlán szorozva héttel: ismerje meg Szimbakubvát!

Oroszlán szorozva héttel: ismerje meg Szimbakubvát!

Óriási akkumulátorral jön egy olcsó androidos telefon

Óriási akkumulátorral jön egy olcsó androidos telefon