szerző:
HVG

A HVG-ténytár cikke a World Travel Guide alapján úgy említi Törökországot, mintha ott volna a legkevesebb hivatalos ünnep (HVG, 2008. december 6.), holott éppen hogy a lista másik végén volna a helye! Mert ha a keresztény országok vallásos ünnepeit számításba vesszük, ezt kell tennünk az iszlám ünnepeivel is. A World Travel Guide ezeket valószínuleg azért nem tette bele a turistáknak szóló útmutatóba, mert a ramazan vagy seker („cukor”) bayraminak, illetve a kurban („áldozat”) bayraminak (ünnepnek) nincs állandó helye a naptárban. (A holdév alapján számítják ki ugyanis az idejüket.) Az elobbi három-, az utóbbi négynapos ünnepet jelent, tehát minimum hét nappal több hivatalos ünnepük van. Ehhez azonban hozzá kell tennünk azt is, hogy Törökországban nem ismerik a „napcseréket”. Ha az ünnep és a hétvége közé egy munkanap esik, akkor úgymond hidat alkotnak, vagyis – legalábbis az állami alkalmazottak számára – grátisz munkaszüneti nappá nyilvánítják a közbülso napot is. Így fordulhat elo, hogy a mostani december 8–11-ére eso ünnep az elotte és az utána lévo hétvégével kilencnapos szünidot jelent. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy minden munkaszünet elotti napon csak félnapos a hivatalos munkaido.

HVG aktuális hetilap

Ezt a tartalmat csak regisztrált és bejelentkezett felhasználóink láthatják!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megtalálták, hogy kik gyártják az ózonpajzsot romboló, betiltott CFC-gázokat

Megtalálták, hogy kik gyártják az ózonpajzsot romboló, betiltott CFC-gázokat

10 dolog, amit nem tudtál a Ford Mustangról

10 dolog, amit nem tudtál a Ford Mustangról

Már a bulinegyed sem a régi: kevesebb a kocsma, mint 5 éve

Már a bulinegyed sem a régi: kevesebb a kocsma, mint 5 éve

Lewis Hamilton szívszorító szavakkal búcsúzott Niki Laudától

Lewis Hamilton szívszorító szavakkal búcsúzott Niki Laudától

Árokba csúszott Borsodban a Google utcaképfotózó autója

Árokba csúszott Borsodban a Google utcaképfotózó autója

Az online rendelt ételeket és élelmiszereket is vissza lehet küldeni

Az online rendelt ételeket és élelmiszereket is vissza lehet küldeni