Aranyeltolódás - kis országok eksztázisban

Utolsó frissítés:

Az USA és Kína presztízsküzdelmévé vált a pekingi olimpia, ahol kis országok is eksztázisban ünnepelték első vagy régóta remélt érmüket, miközben a kajak-kenusok vízre szállása előtt a magyar táborban már válsághangulat uralkodott.

Megismételhetetlennek tűnő sikert aratott a pekingi olimpia első számú hősévé előlépett amerikai Michael Phelps, amikor a vasárnap zárult úszóversenyek során nyolc aranyérmet nyert. Ezzel a nehéz családi körülmények közül érkezett, katasztrofális iskolai teljesítményét az uszodában ellensúlyozó, 23 éves sportoló nemcsak honfitársa, Mark Spitz 1972-es aranyhalmozási rekordját döntötte meg - és nyerte el szponzora, a Speedo sportszergyár 1 millió dolláros jutalmát -, de a nyári olimpiák történetében a legtöbbször, 14 alkalommal állhatott fel eddig a dobogó legfelső fokára.

Michael Phelps a 200 vegyes döntőjében
© AP

Aznap, amikor a kivételesen úszásra termett alkatú Phelps - akinek a felsőteste rendkívül hosszú, karjainak fesztávolsága pedig nagyobb a magasságánál - az amerikaiak által a versenyszám 1960-as olimpiai műsorba kerülése óta minden alkalommal megnyert 4 x 100-as férfi vegyes váltó révén bezsebelte nyolcadik aranyát, Kína is nyolcat szerzett, és ezzel felülmúlta eddigi legjobb, athéni teljesítményét. Hétfőre már 39-re gyarapodott a kínai elsőségek száma, ami csaknem a kétszerese volt annak, amit a játékok második hetében főleg az atlétikában bízó amerikaiak elértek. A kínai aranygyártás mögötti állami gépezetet látva nem véletlenül lebegtette meg Darryl Seibel, az Amerikai Olimpiai Bizottság szóvivője, hogy a szponzoroktól, pénzgyűjtésből és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) járó támogatásból származó évi 150 millió dolláros költségvetésük kiegészítéséért lobbiznának a washingtoni kormánynál.

A pekingi olimpia előre megjósolt módon az USA és Kína párviadalává vált, amit gyanúsítgatások is fűszereznek. A női torna csapatversenyében az aranyra végül sikertelenül pályázó amerikaiak hiába kifogásolták, hogy a győztes pöttömnyi kínaiak közül Hi Ko-hszinről éppenséggel az állami Új Kína hírügynökség írta egy, azóta az online archívumból eltüntetett tavalyi cikkben, hogy 13 éves - az alsó korhatár az olimpiai részvételre 16 év -, a pekingi sportvezetés a NOB-ot megnyugtatta egy 1992-es születési időponttal kiállított útlevéllel. Az amerikaiak gyanakodva figyelték azt is, amikor a korábban ismeretlen Liu Ce-ko a női 200 méteres pillangóban világcsúccsal megszerezte Kína első pekingi úszóaranyérmét. Persze Phelps rekordteljesítménye mögött is igyekeznek machinációt keresni az összeesküvésben hívők, akik szerint a 100 méteres pillangóban az amerikai fenomént nem véletlenül hozták ki a lehető legkisebb különbséggel, egy századmásodperccel győztesnek a Kaliforniában élő, szerb Milorad Csaviccsal szemben, hiszen a hivatalos időmérő, a svájci Omega óragyár is a szponzorai közé tartozik.

Ha Kína megtartja a lendületét, akkor 1936 óta - amikor a náci Németország diadalmaskodott a berlini olimpián - először fordulhat elő, hogy nem az USA vagy a Szovjetunió (illetve utóbbi esetében 1992-ben az Egyesített Csapat) végez az éremranglista élén a nyári játékokon. A kérdés azonban az, hogy melyiken, rangsor ugyanis kettő is készül: egy az aranyak, egy másik pedig az összes érem alapján (Magyarország félidőben az utóbbiban a 22., az előbbiben a 41. helyen állt). A NOB - tartva magát az újkori olimpiai eszmét megálmodó francia Pierre de Coubertin báró mondásához ("nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos") - nem készít hivatalos, országok szerinti rangsort, amit az olimpiai charta is tilt. A versengés a hidegháború idején kapott jelentőséget, amikor az USA és a Szovjetunió futott versenyt, és közéjük az aranyérmek számát tekintve - az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i bojkottot leszámítva - csak az NDK tudott befurakodni 1976-ban Montrealban, illetve 1988-ban Szöulban.

Usain Bolt. Egész Jamaica ünnepli
© AP

Az összes érem alapján az amerikai sportstatisztikusok számítanak rangsort, a többiek szinte mind az aranyak szerint számolnak. Az utóbbira hajlik a NOB is, amely - a fentiek ellenére - 1992 óta összeállít egy listát, de azt hangsúlyozottan nem hivatalosnak, informálisnak mondja. Mindkét rendszernek megvannak a támogatói és az ellenzői: a két nagy, a most Pekingben az aranyérmek terén elég rosszul teljesítő oroszok, valamint az amerikaiak például az összes medál számbavételét részesítik előnyben. Az aranyérmek alapján készülő rangsort kifogásolók éppen a coubertini eszmét látják veszni, szerintük ugyanis ezzel a "csak a győzelem fontos" érv diadalmaskodik. Ezt abban is igazolva látják, hogy az olimpiai felkészülés során kínai sportvezetők nem is titkolták: "Egy arany ezer ezüstöt ér." Így semmivé lesz - érvelnek - azok tiszteletre méltó erőfeszítése, akik versenyszámukban csak messziről figyelhetik a legjobbakat, és a szereplésük az olimpia színpadán a megnyitón és a záróünnepségen kívül esetleg néhány percre szorítkozik. Az újkori olimpiák 1896-os kezdete óta a játékokon részt vett 222 országból ugyanis csak 133 képviselői térhettek haza valamilyen éremmel, közülük is csupán 98 ország sportolói büszkélkedhetnek arannyal.

Az aranyra összpontosítás nem csak Kína esetében központi akarat eredménye. Az USA például nem véletlenül erősít rá hagyományosan az úszásra és az atlétikára, hiszen ott sok aranyat osztanak szét viszonylag szűk körben (ilyen sportág a magyar küldöttség mentsvárává előlépett kajak-kenu is). A pekingi játékok első félidejében megnyert 19 amerikai aranyéremből például 12 az uszodában született, és ebből Phelps egyéni számban ötöt, váltótagként pedig hármat szerzett. De felkészülési programját a minél több győzelmet ígérő sportágakra hangolta Ausztrália, Franciaország, Japán vagy Nagy-Britannia is.

Pekingben éppen a britek munkájának gyümölcse érett be, amikor félidőben az éremtáblázat harmadik helyén álltak, az ország olimpiai történetének legsikeresebb hétvégéjén pedig 17 érmet, közte nyolc aranyat gyűjtöttek. A brit sportolók lógó orral tértek haza 1996-ban Atlantából, ahol az ország egyik legnagyobb sportkudarcaként csak egyetlen aranyérmet szereztek. A csorba kiköszörüléséhez két eszköz kellett: pénz és az éremszerzésre esélyes sportágak kijelölése. Az előbbit a lottóból a sportra fordított, négyéves olimpiai ciklusonként 20 millió fonttal - a 2012-es londoni játékokig tartó időszakban 70 millióval, 160 millió fontra - emelt támogatás nyújtotta, amiből bőkezű felkészülési juttatást biztosítanak az érmekért központilag külön nem premizált sportolóknak. A sportágak között pedig ráerősítettek a hagyományosan sikert hozókra - az evezésre, a vitorlázásra és az atlétikára -, és kiszúrták maguknak a pályakerékpározást. Manchesterben fölépítették a világ egyik legmodernebb kerékpáros-stadionját, a most Pekingben taroló kerekeseik mögé pedig edzőkből, mérnökökből és pszichiáterekből olyan csapatot állítottak, amilyennel jelenleg senki más nem rendelkezik a sportágban. Az eredmény: miután a lapzártánkig kiosztott hét pályakerékpáros- aranyból ötöt szereztek meg az angolok, londoni beszámolók szerint Angliában hasonló volt a diadalérzet, mint amikor a labdarúgó-válogatottjuk 1966-ban megnyerte a hazai rendezésű világbajnokságot.

Az olimpiai sikernek még jobban tudnak örülni azokban az országokban, ahol eddig még nem, illetve csak csekély részük volt benne. Egész Jamaica ünnepelte a férfi 100 méteres síkfutásban rendkívüli világcsúccsal - és a színpadiasságtól sem mentesen - győztes Usain Boltot, majd a női klasszikus vágtaszámban a hármas diadalt. A négytagú togói delegációból Benjamin Boukpeti az egyes kajakszlalomban elért harmadik helyével országa első érmét nyerte, a 100 kilogrammos cselgáncsozó Najdan Tuvsinbajar pedig az első aranyat szerezte Mongóliának.

Szingapúrnak még nincs elsősége nyári olimpián, és amikor vasárnap a női asztalitenisz-csapat a döntőben a végül győztes Kínával játszott, a délkelet-ázsiai városállamban még Li Hszien Lung miniszterelnök éves televíziós beszédét is elhalasztották, hogy a finálét élőben közvetíthessék. Indiában valóságos nemzeti hőssé vált a légpuska 10 méteres számában az ország első egyéni olimpiai aranyérmét szerző Abhinav Bindra. A világ második legnépesebb országa utoljára 1980-ban, gyeplabdában nyert aranyat, és a diadalért Bindra az Indiában nemzeti mániának számító krikett pénzben dúskáló sportági szövetségétől 2,5 millió rúpiát (1 rúpia = 3,7 forint), a közlekedési minisztertől pedig élete végéig szóló, két személyre érvényes, első osztályú vasúti ingyenjegyet kapott.

NAGY GÁBOR