Október 23-ai epizód 1988-ból

Utolsó frissítés:

A hatalommal való tengelyakasztás helyett az ellenzéken belüli törésvonalakat mélyítette a forradalomra emlékező húsz évvel ezelőtti első, többezresre tervezett, ám a betiltás után lefújt utcai demonstráció.


A rendszerváltó kerelasztal néhány résztvevője. Az előtérben: Antall,
Szabad és Orbán. A háttérben: Pető és Torgyán.  
"Hölgyeim és uraim, pár szót: most elvitték dr. Pákh Tibort, de én azt gondolom, hogy a megemlékezést folytatjuk..." - rögzítette a Fekete Doboz független video-folyóirat kamerája 1988. október 23-án a Váci utcában Pálinkás Szűcs Róbert szavait, majd azt a pillanatot is, amikor az alkalmi szónoklatba kezdő tüntetőt két kék-fehér bőrbe öltözött motoros rendőr karon fogva elvezette a helyszínről. A szónoknak (a rendszerváltás utáni ismert rádiósnak) így már csak önmaga kiigazítására maradt ideje: "...Vagyis nem folytatjuk."

A jelzett napon meglehetős túlerő, egyes adatok szerint 2-3 ezer (más becslések szerint 5 ezer) rendőr vigyázott arra, hogy a főváros utcáin demonstráló kétszáz-ötszáz, kokárdával és virággal "felfegyverkezett" ember ne sérthesse meg "a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjét", s ne zavarhassa meg a "köznyugalmat". Ezzel indokolta ugyanis a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) két nappal korábbi közleménye, hogy "az októberi eseményekkel kapcsolatos" mindenfajta nyilvános gyülekezést és felvonulást betiltott. Pedig három nappal korábban, október 18-án még ugyanezen hatóság közbiztonsági osztályának vezetője hivatalosan tudomásul vette, hogy öt, az év során alakult ellenzéki szervezet - a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Fidesz, az MDF, az SZDSZ előszervezetének tekinthető Szabad Kezdeményezések Hálózata, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) - csöndes felvonulásra és a Bem-szobornál tartandó koszorúzásra invitálta tagságát, illetve szimpatizánsait.

A hatalom és az ellenzék látványos "erőpróbájaként" értékelte az 1956-os forradalom 32. évfordulójára tervezett nagyszabású és méltóságteljes megmozdulás meghiúsulását a rendszerváltás históriáját két évvel ezelőtt monográfiában feldolgozó Ripp Zoltán történész. Szerinte ugyanis az 1988-as évforduló tétje az volt, hogy 1956 "a rendszerellenes fellépés legfőbb szimbólumává" tehető-e. A történész nemleges választ adott a kérdésre, mondván: "a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) nem győzött, de az ellenzék csatát vesztett".

A történelmi fordulatokban bővelkedő 1989-es esztendő árnyékában az 1988. október 23-ai csatavesztés - vagyis hogy az ellenzéki szervezők visszaléptek a tüntetéstől - múló epizóddá halványult, az egykori résztvevők mégis egyfajta forduló- és töréspontként tartják számon. De nem a hatalommal való kapcsolatukban: a már említett Pálinkás például ezt követően fordított hátat a "megalkuvó" Fidesznek, amelynek viszont "hebehurgya radikalizmusát" minősítette elfogadhatatlannak az MDF akkori elnöke, az MSZMP tagjainak sorából áprilisban kizárt Bíró Zoltán. Az önmagát szeptember elején független társadalmi mozgalommá nyilvánító MDF-nek az ügyben tanúsított "áruló", de legalábbis "cserbenhagyó" magatartását pedig a négy másik ellenzéki szervezet bélyegezte meg (lásd még Minősített eset című írásunkat).

A Jurtában vagy az utcán? (Oldaltörés)

A történet közvetlen előzményei szeptember elejére nyúlnak vissza, amikor is a hálózatosok, az MDF és a TIB képviselői a "tüntetések inflálódása", valamint a június 16-án - Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 30. évfordulóján - a Batthyány-örökmécsesnél rendőrattakkal szétvert koszorúzás tapasztalata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a forradalomra való nyilvános megemlékezés helyszíne is a városligeti Jurta Színház legyen, amely az év eleje óta fogadta be az ellenzéki rendezvényeket. Az első kongresszusára készülő Fidesz ideiglenes választmányának több tagja - köztük például a ma is a szervezetet képviselő Deutsch Tamás és a mostanság az SZDSZ elnökeként fungáló Fodor Gábor - viszont úgy látta, hogy a válságba került pártállam nagyobb szabású utcai megmozdulásokat is kényszerűen eltűrne.

Nem kis vita árán október közepén - elsősorban a lankadatlan vehemenciával érvelő, ma a Közép-európai Egyetemen oktató Molnár Péternek köszönhetően - sikerült meggyőzni erről a Jurta-pártiakat is. Így tehát - az időközben hozzájuk csatlakozott Bajcsy-társasággal együtt - öt szervezet hirdette meg a néma, transzparensek nélküli tüntetést, amely mellett a "rendőri tiltás esetén is kitartanak" - idézte fel a megállapodás legfőbb alapelvét nem sokkal a fiaskó után a Beszélő című szamizdat folyóirat Tétova elszántak, elszánt tétovák című összeállításában az egyik szervező, a ma fotótörténészként jegyzett Szilágyi Sándor.

Elsősorban tőle tudható, hogy a politika elszántságát tükröző, kemény hangú, a sajtóban is közzétett BRFK-közlemény nyomán az öt szervezet válságstábot alakított Kenedi János addig is számos ellenzéki megmozdulásnak helyet adó lakásán, s bár a Fidesz és a Hálózat képviselői "a lefújás fizikai és politikai lehetetlenségét" hangsúlyozták, végül mégis amellett döntöttek. Többen ugyanis - ahogy ezt az egyik nemmel szavazó, a TIB-et képviselő Hegedűs B. András egy 1993-as életútinterjúban indokolta - nem éreztek "erkölcsi és politikai felhatalmazást" arra, hogy az embereket gumibotozásnak tegyék ki. A méltóságteljes visszavonulás és az ellenzéki egység megőrzésének érdekében azonban az az elhatározás körvonalazódott, hogy október 21-én este "közös akarattal" táviratot küldenek a május óta az állampárt főtitkári posztját is betöltő kormányfőnek, Grósz Károlynak, jelezve, hogy "kompromisszumos javaslatunkat készek vagyunk nem rendőri, hanem politikai döntéshozó személyek elé tárni".

Második lépésként pedig - vagyis a válasz elmaradása esetén - azt a kompromisszumot ajánlották volna fel, hogy amennyiben legalább a tüntetés szervezői megkoszorúzhatják a Bem-szobrot, akkor a szervezetek hazatérésre szólítják fel az utcán gyülekezőket. A politikai hatalom azonban ezúttal mereven ragaszkodott a tiltáshoz. Részben azért, mert - úgy tűnik - pontosan tájékozott volt a megosztottságról, s talán azért is, mert ingerelhette Ronald Reagan amerikai elnöknek a közelgő évfordulóra kiadott nyilatkozata: "Az európai állapotokat mindaddig nem lehet normálisaknak tartani, amíg a földrész kegyetlen és mesterséges megosztottsága véget nem ér. Amíg az olyan történelmi igazságtalanságokkal, mint a magyar forradalom brutális elnyomásával, még a történelemkönyvekben sem néznek őszintén szembe." Ráadásul a magyar pártvezetés - az állambiztonsági szolgálatok jelentéséből - előre tudomást szerzett arról, hogy a Fehér Ház személyes üzenetet is küld majd a magyar pártfőtitkárnak, nyomatékosan kérve, nehogy ismét "összeverjék az embereket".

A fórumosok otthon maradtak (Oldaltörés)

Miközben a válságstáb a megemlékezés ügyét nem tudta "a rendőrség illetékességéből a politika színterére visszaterelni", a korábbi egyeztetéseken részt nem vevő Bíró Zoltánnak sikerült - mint a HVG-nek most nyilatkozta - "az idő szorításában" két-három percet beszélnie a "vidéki útja miatt közvetítésre nem vállalkozó" Pozsgay Imrével. Az újdonsült reformkommunista pb-tag és államminiszter azonban megadta Bírónak az adminisztratív kb-titkár, Fejti György közvetlen telefonszámát, s az MDF elnöke az ő szájából hallotta, hogy "akár fegyverrel is" szétzavarják a rendszerellenes tüntetést. "Ekkor döntöttem úgy, s egyedül, hogy visszahívom a tagságomat" - emlékezett vissza a helyzetre a ma Lezsák Sándor fideszes képviselővel és Lovas István akadémikussal a Nemzetpolitikai Társaságot irányító Bíró, aki máig sérelmesnek tartja, hogy ellenzéki társai nem hitték el neki, hogy a "helyzet nagyon komoly". A HVG által szintén megkérdezett egykori válságstábtagok viszont Bíró másfél-két órás "sikertelen gyúrására" emlékeznek, s arra, hogy az MDF-elnök egyre csak azt hajtogatta, szervezete "jövője múlik" azon, hogy visszavonulót fújjon. A többi szervezetnek hátat fordító MDF külön közleményét aztán a Magyar Televízió esti híradójában olvasták fel: "Az ideiglenes elnökség kéri az MDF tagjait, hogy utcai gyülekezésen, felvonuláson ne vegyenek részt. Teszi ezt annak ellenére, hogy a rendőri döntéssel nem ért egyet, és teszi annak érdekében, hogy az esetleges utcai atrocitásokat elkerülje."

Két órával később a másik négy, önmagát az MDF miatt kényszerhelyzetben érző szervezet a Szabad Európa Rádió és a BBC magyar adásán keresztül kissé dodonai megfogalmazásban tudatta: "vegyük tudomásul, hogy a tervezett békés megemlékezést nem tarthatjuk meg, ezért (...) holnap is kerülni kívánjuk a fegyvertelen tömeg és a felfegyverkezett rendőrök összeütközését". Ezt a közleményt úgy is lehetett értelmezni, állítja ma egyik megfogalmazója, Kőszeg Ferenc, hogy azok, "akik mégis tüntetnek, vállalják a következményeket".

1988. október 23-án az egykori válságstábnak szinte valamennyi résztvevője kiment az utcára. Az egyetlen fennmaradt képes krónika, a Fekete Doboz felvétele szerint Kőszeg még rövid szónoklatot is mondott, Bíró Zoltán pedig azt konstatálta, hogy "az MDF tagjai fegyelmezetten hallgattak az elnökségre, merthogy egyetlen tagunkkal sem találkoztam". Többen is láthatóak viszont a felvételeken a hálózatosok, illetve a fideszesek közül. Volt, aki ütemesen tapsolva skandálta, hogy "rendőrállam", egy fiatal demokrata választmányi tag, az 1990 után a szegedi önkormányzati munkába visszavonuló Ökrös Tamás viszont egy rendőrautó hangosbemondóján keresztül kérlelte a gyülekezőket, menjenek haza, illetve az esti engedélyezett Jurta színházi megemlékezésre.

"Sírós-nevetős kelet-európai helyzetnek" titulálta a látványos rendőr-demonstrációvá sikeredett évfordulót Szilágyi Júlia, a Nagy Imre-perben kivégzett Szilágyi József leánya. Az Eljő az a nagy, szép idő című 1990-es interjú- és dokumentumkötetben felidézte az "ötölő-hatoló" szervezőktől való magárahagyatottságát is, ami miatt ő például úgy tudott csak koszorúzni, hogy a 86-os busz ablakából dobott virágot a kordonnal körülvett Bem-szobor lábához.

Murányi Gábor