szerző:
HVG

Tucatnyi fürdő felépítése után a geotermikus energia piacán terjeszkedik a Fidesz-közeli Aquaplus Kft., miközben kormánypárti politikusok a földhő hasznosítását forszírozzák.

Még ebben a hónapban újabb élményfürdővel lesz gazdagabb Magyarország – és az Aquaplus Kútfúró, Kútjavító és Vízépítő Kft. referencialistája. A tervek szerint július 24-én nyílik meg a Thermal Spa Siklós, a baranyai kisváros négyszintes, több mint 5 ezer négyzetméteres fürdőkomplexuma. A Szeged melletti Sándorfalván bejegyzett Aquaplus a rendszerváltás évében kezdte működését, fénykorát pedig az első Orbán-kormány idején élte, amikor a Széchenyi-terv támogatása révén országszerte valóságos fürdőépítési láz tört ki. Miután azonban fürdőből is megárt a sok, a cég az elmúlt években tevékenységének másik ágát erősítette: a felszínre hozott termálvíz energetikai hasznosítását. Épp akkor, amikor az ismét kormányra került Fidesz politikusai egy új, „zöld” Széchenyi-terv keretében a megújuló energia és azon belül is a föld hőjének kiaknázását kezdik forszírozni.

Bánki Erik és Csányi Sándor
©

 Az idők szelét az átlagosnál egy kicsit könnyebben érezheti meg az Aquaplus Kft. tulajdonosa, György Zoltán, aki évekig üzleti kapcsolatokat ápolt a Fidesz parlamenti képviselőjével, Bánki Erikkel. A vállalkozó azzal büszkélkedett a HVG-nek, hogy az édesapja és a nagyapja is kútfúró volt. Bánki pedig a párt dél-dunántúli regionális igazgatója, és immár 12 éve az Országgyűlés turizmussal foglalkozó bizottságának tagja, sőt 2006 óta elnöke. Ebbéli tisztségében alig van olyan megszólalása, amelyben ne hangsúlyozná a fürdőkultúra idegenforgalmi vonzerejét. A képviselő 2006 szeptemberében 25 százaléknyi üzletrésszel tulajdonostársa lett György Zoltánnak az Aqua Holding Befektetési és Tanácsadó Kft.-ben.

Bár az üzleti partnerek állítják, hogy a holdingnak nincs köze a kútfúró céghez, az Aquaplus az elmúlt tíz évben sorra kapta a megbízásokat a fideszes irányítású településektől. A HVG érdeklődésére Bánki úgy nyilatkozott: „György Zoltán kétségkívül jó barátom, és ami ilyen relációban megtehető, azt meg is teszem, de semmit sem tettem azért, hogy az Aquaplus megrendeléseket nyerjen el.” A képviselő azt is hozzáfűzte, 2006-ban arra az eshetőségre gondolva vásárolta be magát az Aqua Holdingba, hogy akkor is legyen munkája, ha politikai pályafutása netán véget érne. Mivel ez a veszély most, pártja kormányra kerülésével elhárult, a napokban meg is vált üzletrészétől. A cég így is hozott pénzt a képviselő konyhájára, hiszen a társaság egy az egyben kiadta a tulajdonosoknak a tavalyi 14,3 millió forint nyereséget, ami Bánkinak több mint 3,5 millió osztalékbevételt jelentett. Ez az összeg a képviselő vagyonnyilatkozatában nem szerepel, Bánki szerint azért, mert a számlájára még nem érkezett meg. 

Az Aquaplus, az Aqua Holding és más cégek telephelye Sándorfalván
©

 A Csongrád megyei Kisteleken az Aquaplus tanuszodát és élményfürdőt épített, valamint szállodát üzemeltet. Mórahalmon a termálvíz felszínre hozása után beszállt a stranddal szomszédos hotel működtetésébe. Zalaegerszegen elnyerte az önkormányzat tulajdonában lévő vízi csúszda és élménypark haszonbérleti jogát, Esztergomban pedig az önkormányzattal közösen alapította meg a vízművet üzemeltető kft-t. A Duna-parti városban szállodát épít a sándorfalvai vállalkozás, a Hotel Aqua Palace-t, Mohácson pedig az uniós támogatással készülő négycsillagos szálláshelynek a kivitelezője. A cég kapta azt a feladatot is, hogy világítsa át a pécsi vízművet, mielőtt a frissen megválasztott fideszes polgármester, Páva Zsolt kiakolbólította a francia befektetőt, a Suez Environnement-t.

Csak azzal lóg ki a sorból Siklós, hogy ott nem fideszes a polgármester, hanem független. Még a Fidesz önkormányzati képviselői is kritizálták, hogy az évi 5,5 milliárd forintos költségvetésű település csaknem 2,5 milliárd forintból építtet fürdőt – idén januárban fel is oszlatták a párt helyi csoportját. A döntést éppen annak a regionális pártigazgatónak, Bánki Eriknek kellett megmagyaráznia, akinek cégtársa a kivitelező. Nyilatkozata szerint a Fidesz országos választmánya úgy találta, hogy a csoport tevékenysége az elmúlt években több ponton is ellentétes volt a párt alapszabályával. Bánkira hivatkozott egyébként a Fidesz országos pártigazgatója, Kubatov Gábor a parlamenti választás előtt pár nappal kiszivárgott titkos hangfelvételen, amelyen azzal kérkedett, hogy a párt több mint 30 ezer pécsi szavazóját személyesen ismerik, kétharmadukhoz telefonszámuk is van.

A harkányi gyógyfürdőtől 8 kilométerre fekvő Siklóson valóban erősen hinni kell a környék turisztikai vonzerejében ahhoz, hogy az üzemeltető telt házra számítson. Bárhogy kalkulált is az Aquaplus-tulajdonos György Zoltán, a múlt héten megállapodást kötött Marenics János polgármesterrel, hogy évi egymillió forinttal támogatja a helyi fociklubot, amely az új idénytől felveszi a Thermal Spa Siklós nevet. Ami pedig a politikai kapcsolatok erejét illeti, a vállalkozó a HVG-nek azzal érvelt: a szocialista irányítású Barcs fürdőberuházása önmagában is bizonyítja, hogy a megbízásokat a munkájuk minőségével érdemlik ki. 

A Pannergy fúrótornya Máliy határában
©

 A piac telítettsége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vállalkozás egyre inkább a földhő hasznosítása felé fordult. Bánki ezt azzal magyarázza, hogy az energia hasznosítása javítja a turisztikai beruházások fenntarthatóságát és piacképességét. Az Aquaplus 2008 elején beszállt az InnoGeo Kft.-be, amelyet a Szegedi Tudományegyetem alapított a geotermikus energia hasznosításával kapcsolatos kutatásokra. Stratégiai partnerként csatlakozott a PannErgy Nyrt.-hez, amely a Dél-Dunántúlon is geotermikus energia után kutat; félmilliárd forint uniós támogatásból szerzett be olyan berendezést, amely a profi fúrásokhoz szükséges. Az együttműködés előzménye volt 2006-ban az Euraqua Kft. megalapítása (HVG, 2006. május 27.), amelyben részt vett a PannErgy jelenlegi igazgatósági tagja, egyik tulajdonosa, a Hír Tv Zrt.-ben is érdekelt Töröcskei István. Az Euraqua tulajdonosainak kilétét ma már a Seychelle-szigeteki Retor Investment Ltd. fedi, amely 2009 februárja és novembere között az Aquaplusban is üzletrészt birtokolt.

Az árbevételét tavaly 3,6 milliárd forintra duplázó Aquaplus okkal bízhat az újonnan megnyíló piacban. Az azóta környezetvédelmi államtitkárrá kinevezett Illés Zoltán már májusban ott feszített a geotermikus kút mellett, amelyet a PannErgy létesített a Miskolchoz közeli Mályi határában. A Fidesz szakpolitikusa arra biztatta a vállalkozásokat, hogy a megújuló energiákba fektessenek be, „bizton lehet számítani arra”, hogy az Orbán-kormány támogatja azok elterjedését.

Az együttműködés folytatódik. A múlt héten tették le annak a szentlőrinci geotermikus távfűtőműnek az alapkövét, amelynek a beruházója a PannErgy és az izlandi tulajdonú Mannvit Kft. A kutat – csakúgy, mint a mályit – az Aquaplus fúrja. A PannErgy tulajdonában lévő Szentlőrinci Geotermia Zrt. 2010. április 22-én 442 millió forint uniós támogatást nyert el abból a 16 milliárdos keretből, amelyet a megújuló energiaforrások helyi távfűtési hasznosítására szánnak. Maga Bánki Erik pedig azzal számol, hogy az Országgyűlés már az őszi parlamenti ciklusban olyan törvényeket hoz, amelyek jelentősen felgyorsítják a földhő energetikai hasznosítását.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Női frakcióvezetője lett az európai szociáldemokratáknak

Női frakcióvezetője lett az európai szociáldemokratáknak

26 órán át tartott a Hableány rendőrségi szemléje

26 órán át tartott a Hableány rendőrségi szemléje

Feldmár András: Őszintén mesélek

Feldmár András: Őszintén mesélek

Fideszes aláírásgyűjtés: még mindig nincs vége az Ab-Kúria-csatának

Fideszes aláírásgyűjtés: még mindig nincs vége az Ab-Kúria-csatának

A Ludogorecet kapta a Ferencváros a BL-selejtezőben

A Ludogorecet kapta a Ferencváros a BL-selejtezőben

Edzője örül, hogy Hosszú Katinkát kezelni tudja, pedig egy nő

Edzője örül, hogy Hosszú Katinkát kezelni tudja, pedig egy nő