szerző:
HVG

Ropogtak a fegyverek Szíria-szerte kedden is, Basar Asszad elnök pedig utalást sem tett arra, hogy az éjfélkor lejáró...

Ropogtak a fegyverek Szíria-szerte kedden is, Basar Asszad elnök pedig utalást sem tett arra, hogy az éjfélkor lejáró határidő előtt a hadsereg megkezdi a kivonulást a településekről. Az Arab Liga és az ENSZ terve szerint lapzártánk után, csütörtökön kellene életbe lépnie az általános tűzszünetnek. Ankara semmisnek nyilvánította a Kofi Annan ENSZ-küldött által tető alá hozott megállapodást, miután szír katonák átlőttek egy törökországi területen lévő menekülttáborra, öt embert megsebesítve. A lázadók egyik katonai parancsnoka, a hadseregből dezertált Musztafa el-Sejk tábornok szerint a polgárháború elkerülésének egyetlen módja, ha légi csapásokkal sújtják Asszad erőit, a szír nép és a főleg szunnitákból álló hadsereg így tudná, hogy a világ velük van. A tábornok úgy vélte, ezzel kevesebb vérontást okoznának, mint a lázadók felfegyverzésével, amit Szaúd-Arábia és Katar követel. A Nyugat azonban egyelőre vonakodik a Moszkva és Peking által ellenzett beavatkozástól.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magdi anyussal készített az unokázós csalókról figyelemfelhívó videót a rendőrség

Magdi anyussal készített az unokázós csalókról figyelemfelhívó videót a rendőrség

PRK: Örökkévalóság Részvénytársaság

PRK: Örökkévalóság Részvénytársaság

Mindent felforgat az Ajax BL-elődöntője

Mindent felforgat az Ajax BL-elődöntője

Ifj. Vidnyánszky vezényel a Platon Karataev legújabb klipjében

Ifj. Vidnyánszky vezényel a Platon Karataev legújabb klipjében

A fű lesz a megoldás, ha betiltják a műanyag szívószálakat?

A fű lesz a megoldás, ha betiltják a műanyag szívószálakat?

Zavart férfi sétált be két benzineskannával a New York-i Szent Patrik-katedrálisba

Zavart férfi sétált be két benzineskannával a New York-i Szent Patrik-katedrálisba