szerző:
Csillag István - Magyar Bálint

Gazdaságélénkítés vagy fiskális szigor, keresletgenerálás vagy költségvetési megszorítás? Az amerikai és európai válságkezelési mód eltérése nem véletlen, hanem történelmi-szerkezeti különbségeknek a gazdaságpolitikában is megjelenő következménye.

Járadékoltató közszolgák köztársaságai

A válság által leginkább érintett európai országokban kialakult jóléti államra az a jellemző, hogy egymásba fonódik a társadalmi szolidaritást kifejező szociális gondoskodás, a szakszervezeti logika és az állam túlterjeszkedése által felhizlalt közszolgák rendies érdeke. Nem pusztán arról van szó, hogy a tömegdemokráciákat kísérő politikai küzdelem óhatatlanul fedezetlen, fenntarthatatlan jóléti túlköltekezésre csábítja-kényszeríti a politikai verseny szereplőit, hanem hogy az állam túlterjeszkedik a közfunkciók ellátásához szükséges mértéken, s az egykori adómentes köznemesség helyébe a járadékoltató közszolgák rendje lép. S nemcsak költségvetési teherként nehezedik a gazdaságra, hanem az általa képviselt piac- és versenyidegen kultúra és kiterjedt korrupció tovább rontja a helyzetet.

Az államháztartások második világháború utáni kiadásai közül a transzfer kiadások a fejlett országokban mindenütt legalább a duplájukra nőttek, és ma már Európában ezek adják az összes állami kiadás közel kétharmadát. Az állami nyugdíjat, segélyt, járadékot, állást és áruik dotációját élvezők tábora hihetetlenül nagyra duzzadt. Ők a nettó „adóbérlők”: az általuk fizetett adó mértékét messze meghaladja a fogyasztásuk fedezetére másoktól átcsoportosított adó. Ráadásul mint egységes tömbbé szerveződő korporatív, szakszervezeti jellegű tömörülés képes is védelmezni kiváltságait, szerzett jogait: az állami újraelosztást megterhelő járadékait. A válság sújtotta Európát „elosztási koalíciók” (Mancur Olson), a járadékoltatók költségvetési köztársaságai uralják, ahol a politikai döntéstől függő jövedelműek vannak többségben a piaci jövedelműekkel szemben: például Magyarországon 1,3:1; Görögországban 1,4:1; Portugáliában 1,2:1 arányban (Assar Lindbeck).

 Európában: kereslet- élénkítés = gazdaságélénkítés

A növekedésorientált keresletet élénkítő állami programok eltérő következményei az adott társadalmak eltérő sajátosságaiból fakadnak. A nagy, egységes piacú, ám a gazdasági nyitottság szempontjából (export+import/GDP) inkább zártnak mondható gazdaság esetében, mint amilyen – különösen a New Deal idején – az USA volt, az állami keresletélénkítés eredményeképpen az elfogyasztott javak többségét belföldön állítják elő. Ezért az állami keresletélénkítés révén a többletkereslet belföldi munkahelyeket teremt, vagy kiaknázatlan kapacitásokat állít munkába, s így a gazdasági növekedés révén valóban fenntartható és finanszírozható keresletnövekedést eredményez.

Ennek éppen az ellenkezője igaz a kis és közepes, válság sújtotta európai nyitott gazdaságokra: az állami keresletélénkítés által beindított fogyasztói többletkereslet nagyrészt az importjavak iránti keresletet gerjeszti. Következésképp a hazai munkaerő és beruházások irántit nem, viszont megterheli a külkereskedelmi, illetve a fizetési mérleget. Ha a gazdasági nyitottság/zártság problémájához hozzávesszük a járadékoltatók masszív rétegét is, azt tapasztaljuk, hogy a keresletélénkítés fogyasztókat „termel” ugyan, de nem a magángazdaság munkavállalói, hanem a közszolgák rendjének körében. Ezzel pedig nem a nettó adók befizetőinek számát növeli.

Még az infrastrukturális beruházások is nem kis mértékben más országok munkavállalóinak a számát növelik (lásd informatika, telekommunikáció), illetve külföldiek beruházásait indukálják. Ráadásul az infrastrukturális beruházások rendkívül alacsony munkaerőigénye miatt (szemben a háború előtti „kubikos-intenzív” út- és gátépítésekkel) az abban foglalkoztatottak pótlólagos kereslete gyakorlatilag nincs hatással a hazai termelés bővülésére.

Az európai országok döntő többségében – kivéve Nagy-Britanniát és a protestáns Európát – a növekedésorientált keresletélénkítés először tovább növeli az államháztartás hiányát, majd rontja a külkereskedelmi mérleget, végül pedig a két mérlegromlás finanszírozási szükséglete miatt a fizetési mérleg további romlásához vezet. Ez pedig nem más, mint az ikerdeficit jelensége.

Az európai belső piac új egyensúlyát úgy lehet helyreállítani, ha a fejletteknél nincs vagy kevésbé van megszorítás, s nem törekednek teljes adósságuk és költségvetési hiányuk leépítésére, azaz többet fogyasztanak, a délkeletiek pedig államilag megszorítanak, de piaci lélegzethez jutnak a fejlettek fogyasztása révén. A „feneketlen” szolidaritás helyett ez az érdekközösség és egymásrautaltság működhet: Északnyugat-Európának szüksége van ugyanis a termékeit felvevő Délkelet-Európára.

Európa: hangyák és tücskök

Az európai válságkezelés ma azzal a kihívással került szembe, hogy egyes államok pénzügyi összeomlásának az elkerüléséhez szükséges közös európai finanszírozási csatornák megnyitásának az ára: a nemzeti gazdaságpolitika európai keretek közé szorítása; a demokratikusan választott nemzeti kormányok döntési kompetenciáinak korlátozása; a kialakult nemzeti járadékosok körének visszaszorítása.

A kereslet- és gazdaságélénkítésre szánt források az EU gazdagabb nemzeteitől csak nemzetek közötti, politika uralta közvetítő mechanizmusokon át juthatnak el a válság sújtotta országokba. Egységes gazdasági szabályozók és politikai autoritás híján nincs garancia arra, hogy a csomagban érkező hitel és segély a versenygazdaság szereplőihez, s nem a járadékosokhoz jut el.

Így az EU-s források jelentős része az állami bürokráciát, a járadékos rétegeket és a korrupciót táplálja. A támogató pénzintézetek és a gazdaság szereplői közé beékelődik a támogatásra szoruló gazdaság állama, amely túszul ejti az „adományokat”, és sértett nemzeti harcot vív a források – politikai, hatalmi célokat követő – eltérítésének jogáért. Így aztán a támogató nemzetek kormányai meg saját otthoni közönségük előtt kerülnek lehetetlen helyzetbe, s szinte képtelenség megindokolniuk, hogy a protestáns etikát és munkamorált követő északi hangyáknak miért is kellene a déli tücskök „dolce vitáját” finanszírozni.

Azok a javaslatok, amelyek például német turistáknak Görögországban elkölthető voucherével, az ottani üdülőszektorba történő beruházásaik adókedvezményeivel élénkítenék a helyi gazdaságot, egyszerre két problémára is reagálnak. Egyrészt a szolidaritás felelőssége mellé a hazai szavazóknál kívánják az érzelmi elköteleződést megvásárolni. Másrészt a támogatást a járadékoltató közszolgák megkerülésével igyekeznek közvetlenül a gazdaságba, ezúttal a turizmusba injektálni. Míg rövid távú anticiklikus politikaként az ilyen eszközök alkalmasnak tűnnek, hosszú távon a piactorzító hatásai és a járadékoltató réteg felszámolása helyett annak az adományozó országba történő „áthelyezése” miatt szintén fenntarthatatlan.

Európa dilemmája valójában a merkeli Németország dilemmája. Ahhoz, hogy megmaradjon Európa mozdonyának, finanszírozójának, a németeknek bele kell kényszeríteniük a többieket nemcsak a közösen vállalható európai léptékű szolidaritás, hanem az eddigiekhez képest más minőségű közös kormányzás Prokrusztész-ágyába. Eddig Németország anélkül fizetett, hogy garancia lett volna a támogatások felhasználására piaci-gazdasági és nem hatalmi-politikai logika mentén. Az EU intézményi keretei között azonban ez a fizetési készség nem tartható fenn, akármilyen követelődző is a nemzeti szuverenitásra hivatkozó, tetszőlegesen bal- vagy jobboldali populizmusok nemzetállami keretek között szerveződő rendies ellenállása.

Európai forgatókönyvek: útban a többsebességes Európa felé

Az USA és Európa válságkezelési módjainak összevetése alapján három forgatókönyv vázolható: az európai egység új fejezete (az egész kontinensre kiterjesztve az egykori Osztrák–Magyar Monarchia mintája: közös hadügy, külügy és pénzügy), vagy a többsebességes Európa, vagy az EU szétesése. A legvalószínűbbnek a többsebességes Európa tűnik, ahol – a Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkájában leírtakhoz képest – némileg módosult határok közt él tovább a három régió: előrehaladott, versenyképes integrációként a nyugati-északi, jobbára protestáns országok; az unióba tartozó követő-leszakadó nemzetállamok, a déli-keleti, jobbára katolikus országok; s végül az unión kívüli, ortodox, pufferállamok köre.

De ez sem igaz teljesen: a három régiót egykor elválasztó észak–déli tengelyek mintha északkelet–délnyugati irányba fordultak volna. Így az egyedi sikeres nemzeti stratégiák és gazdaságpolitikák függvényében van esély arra, hogy az első régióba fog besorolni Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, illetve a balti államok. Ám kiesik Magyarország, amely jobb esetben Dél-Európa, rosszabb esetben Ukrajna és a Balkán felé gravitál. Franciaország pedig ott lebeg északnyugat és délkelet között. Ennek nyomán a katolikus/protestáns/ortodox határvonalak is némileg átrajzolódhatnak, mert ma Európa ipari motorja a katolikus Bajorország, és a katolikus osztrákok, lengyelek, litvánok, csehek, szlovákok, szlovének vagonjai kapcsolódhatnak ehhez az export- és versenyképes motorvonathoz. Bár gazdaságpolitikainak tűnik a kérdés, valójában kulturális paradigmaváltásról van szó: a weberi protestáns etika szelleme túllép az egykori protestáns államok körén.

Európa ugyanis a zsarolás és sérelmi politizálás kultúrájában szocializálódott, frusztrált nemzetállami potyautasok helyett a nemcsak a javakban, hanem a felelősségben is osztozó társakat keres. A válság amúgy is könyörtelenül lezárja a könyörgés és rábeszélés, s megnyitja a felelős választás korszakát. Európa első régiója már azt üzeni a többinek, hogy aki bújt, aki nem, (mi) megyünk.

CSILLAG ISTVÁN, MAGYAR BÁLINT

Az esszé fenti változata a nyomtatott HVG-ben jelent meg, de a teljes, csakis online megjelent szöveget is elolvashatja, ha ide kattint.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az sem gond, ha eltörjük a bordáját

Az sem gond, ha eltörjük a bordáját

Az Apple is beszáll a Notre-Dame újjáépítésébe

Az Apple is beszáll a Notre-Dame újjáépítésébe

Ez is pörgeti a magyar gazdaságot: meglódult az IKT-szektor, de vannak egyenlőtlenségek

Ez is pörgeti a magyar gazdaságot: meglódult az IKT-szektor, de vannak egyenlőtlenségek

Meghalt egy rab a szegedi börtönben

Meghalt egy rab a szegedi börtönben

63 embert oltottak be azután, hogy egy Vas megyei rendelőben felbukkant egy kanyarós

63 embert oltottak be azután, hogy egy Vas megyei rendelőben felbukkant egy kanyarós

Betonfalnak rohant egy autó Miskolcon

Betonfalnak rohant egy autó Miskolcon