szerző:
HVG

Párbeszédet kezdeményez Ecuador Nagy-Britanniával és Svédországgal, miután a múlt héten politikai menedéket adott a londoni nagykövetségére menekült ausztrál Julian Assange-nak, a WikiLeaks leleplező portál irányítójának. A 41 éves férfi vasárnap a diplomáciai képviselet erkélyén először mutatkozott a nyilvánosság előtt azóta, hogy június 19-én, óvadéka szabályait megszegve az épületbe menekült. Barack Obama amerikai elnököt arra kérte, hogy állítsa le az ellene folyó „boszorkányüldözést”, de nem ejtett szót arról a nemierőszak-vádról, ami miatt Nagy-Britannia immár jogerős döntéssel ki akarja adni Svédországnak. Assange attól fél, hogy az USA-ban köt ki, ahol súlyos ítélet várhat rá, mert 2010-től 400 ezer titkos amerikai diplomáciai iratot hozott nyilvánosságra a WikiLeaks oldalán. Nagy-Britannia nem hajlandó szabad elvonulást engedélyezni az ecuadori követség egyik szobájában élő férfinak, és arra sem akart garanciát vállalni, hogy Svédország nem adja ki egy harmadik országnak, amihez a nemzetközi jog szerint a britek hozzájárulása kell. Több, Assange mellett korábban kiálló emberjogi szervezet úgy véli, ironikus, hogy a WikiLeaks-alapító Ecuador menedékét fogadta el, miközben az azt felajánló Rafael Correa elnök saját országában nem a sajtószabadság híve.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

37 fokban ünnepelhetünk holnap

37 fokban ünnepelhetünk holnap

50 év után is a gonosz metaforája Charles Manson, akinek parancsára 9 embert öltek meg

50 év után is a gonosz metaforája Charles Manson, akinek parancsára 9 embert öltek meg

Holtan találták Olaszországban a kilenc napja eltűnt francia túrázót

Holtan találták Olaszországban a kilenc napja eltűnt francia túrázót

67 évesen újra reklámarc lesz Pataki Ági

67 évesen újra reklámarc lesz Pataki Ági