Észak-koreai rakétakísérlet

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
HVG

A phenjani rezsim nagy hatótávolságú rakéta fellövésével tervezi megünnepelni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot...

A phenjani rezsim nagy hatótávolságú rakéta fellövésével tervezi megünnepelni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot megalapító Kim Ir Szen születésének április 15-ei századik évfordulóját. Hivatalos közlés szerint az Unha–3 száz kilogrammos meteorológiai műholdat állít pályára, ám a kilövést Dél-Korea, az USA és Japán provokációnak tekinti, mert az ENSZ eltiltotta Észak-Koreát attól, hogy nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas rakétát fejlesszen ki. Phenjan tervét elítélte Oroszország, és aggodalmát fejezte ki a zárkózott állam utolsó szövetségese, Kína is. Szöulban hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állítják, az évforduló lázában égő Észak-Korea újabb – 2006 és 2009 után a harmadik – nukleáris tesztrobbantásra is készül, ami három éve is követte az akkori rakétakísérletet. Japán bejelentette, lelövi az észak-koreai rakétát, ha az belép a légterébe. A katonai erőfitogtatás része lehet az 1994-ben meghalt Kim Ir Szen unokája, Kim Dzsong Un hatalmi konszolidációjának.