szerző:
Csáki Judit
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Koronként más, mi a „tiszta kafkai”. Az odafönti rejtélyes, kifürkészhetetlen helyett mostanában az idelenti, élhetőnek látszó világra irányul az alkotói figyelem.

Szinte hihetetlen, hogy az alig negyven évet élt Franz Kafka a lassan százéves műveivel mennyire beletalált a XX. század második felének – no meg a XXI. század eddigi éveinek – atmoszférájába; és nem csak a szocializmus vagy a kortárs magyarországi üzemmenet furcsaságaira, abszurditására érdemes gondolni ilyenkor. Holott amikor barátainak fölolvasta Az átváltozás című novelláját, boldog volt, hogy a térdüket csapkodják a nevetéstől. Merthogy ez volt a szándék: a mindaddig csak a fantasztikus irodalomban honos témákat beemelni a realitás világába, így csinálni humort belőlük.

Áldja vagy átkozza az utókor Max Brodot, az író barátját és ügynökét, tény: sem A pert, sem A kastélyt, sem az Amerikát, sem a novellákat, sem a naplót, sem a levelezést nem ismernénk ma, ha ő nem szegi meg az író végakaratát, hanem engedelmesen elégeti a műveit. Brod – akivel Kafka egyetemistakoruktól szoros barátságban volt – azzal a nyilatkozattal mentette föl magát, hogy mivel Kafka mindvégig tudta, mennyire nagy írónak tartja, és egyfolytában művei kiadására ösztönözte, bizonyára mást választott volna irodalmi hagyatéka gondozójául, ha valóban meg akarja semmisíttetni. Kafka utolsó szerelme, a tengerparti nyaralóhelyen megismert Dora Diamant, akivel aztán kisebb szünetekkel a haláláig együtt maradt, engedelmesen elégetett néhány írást és levelet még az író halála előtt, néhányat pedig megtartott magának, míg 1933-ban a Gestapo le nem foglalta és meg nem semmisítette őket. Kafkai történet ez is.

Aztán amikor a művek sorra ismertté lettek, megkezdődött vándorlásuk a különböző művészeti ágak között. Számos film készült a XX. század második felében A kastélyból, A perből (melynek 1993-as angol változatához a szellemi örökösnek tekinthető Harold Pinter írta a forgatókönyvet), és Az átváltozásból is. A színházi világban ugyancsak egymást érik a Kafka-bemutatók, ki-ki saját dramatizálásával próbál választ adni a kérdésre: miben áll a kafkai világkép különössége?

Emlékezetes – és máig látható – a Katona József Színház produkciója, a Ledarálnakeltűntem, amely a Kamrában tartott, 2005-ös bemutató után néhány éve átkerült a Katona nagyszínpadára. Bodó Viktor rendezése ugyan nem Kafka valamelyik művének adaptációja, noha számos eleme és figurája ismerős a művekből, sokkal inkább kortársi reakció arra, amit kafkainak nevezünk. Humoros-ironikus, abszurd és bohózati; van benne revü és szóló, zene és világítási trükkök, és egy nagy tölcsér, amelyben Josef K. úgy tűnik el, ahogy Kafka tán remélni sem merte.

Asszociációk és kortársi alapanyaggal földúsított átiratok jelzik, hogy az úgynevezett kafkai életérzés és világlátás jól bírja az idők változását. A néhány évtizeddel ezelőtti, egyértelműen fekete árnyalatú, komor és baljós ábrázolás színessé vált; ami akkor – például A kastély vagy A per anyagából – az „odafönti” rejtélyes, kifürkészhetetlen, az „idelenti” életet mégis minden ízében átjáró és meghatározó világot állította a középpontba, az manapság az „idelent” felé fordul.

Vagyis: a nézőpont változik. A figyelem immár arra irányul, milyenek és hogyan élnek azok, akiknek az életét valami átláthatatlan és befoghatatlan rendszer, illetve feloldhatatlan rejtély kormányozza. Erről szólt a Művészetek Palotájában az év elején bemutatott komplex produkció, Az üzenet – Dr. Kafka utolsó szerelme, amelyet Forgách András és Szemző Tibor jegyez, és amely a film, a színház, a zene együttes vidékén mutatta be az író világán keresztül azt, ahogyan mai élettapasztalatainkkal visszagondolunk rá. De ugyanígy átívelt korokon és életérzéseken a színművészeti egyetem egyik vizsgaprodukciója, amely A kastélyból készült; az egyetemista Soós Attila rendezése ugyancsak az „alanti” világot emelte az előtérbe.

Akárcsak a Stúdió K-ban most bemutatott, Mélyen tisztelt K! című előadás. Szeredás András és Fodor Tamás írta, és noha A kastély struktúrája dereng föl benne a legerősebben, mégis egy mai útvesztő állomásai közt bolyonganak a szereplők, és velük a közönség. Útvesztő, tényleg: Szegő György díszletének hangsúlyos elemei a vasrudakról lelógatott, a helyüket minden jelenetben változtató fehér lapok, amelyek hol kitakarnak, hol elterelnek, és mozgékonyságuk, lebegésük ellenére mégis súlyosan behatárolnak.

És nem kastély van valahol odafönt, hanem várközpont (a maga hangalaki játékosságával), és a földmérő is leginkább főmérnök, aki pályázaton nyerte el az állást, melynek betöltéséhez Klamm-mal kellene találkoznia. Akik útját állják vagy keresztezik, azok voltaképpen az életüket élik. A regényből jól ismert figurák – Olga, Frida, Galathea, Artur, Jeremiás és a többiek – be vannak rendezkedve a várközpont tövében, és otthonosan, mondhatni, elégedetten élnek benne. Hiszen a szabályok, törvények világosak, és nem sok töprengenivalót hagynak. Elég tudomásul venni őket, máris megvan majdnem minden, ami egy normális élet tartozéka: van rend, humor, szeretet, emlékezés, tennivaló, vannak viszonyok, intrikák, peregnek a hétköznapok egymás után.

Csak kérdések nincsenek. A kérdés maga K, aki megjelenésével, a helyi törvényeket és világot nem ismerő akadékoskodásával felbolygatja a közösség életét. Amely persze kicsit sem óhajtja ezt a felbolygatást. K – Nagypál Gábor alakításában – eleinte derűsen és céltudatosan, később egyre inkább kétségbeesetten kóvályog köztük, és miközben a közönséggel együtt tanúja és részese megannyi egyéni sorsnak, azok szépen legyűrik őt. Nem is a várközpont, hanem az alattvalók.

Fodor Tamás egyszerre energikus és rezignált előadásában a színészek nem kafkaiságot, hanem eleven embereket játszanak: Gyabronka József polgármestere vagy apája éppúgy ismerős a közvetlen környezetünkből, mint Nyakó Júlia túlélő Galatheája vagy Hay Anna engedelmes Olgája. Homonnai Katalin Frida szerepében tán a legtöbbet árul el abból, hogy a szabadságvágyat még itt sem lehet megölni, aztán mégis. Spilák Lajos Tanítója mániába menekül, falakról fantáziál, Máté Anett Amáliája a belső tartás szomorú kudarcát hozza, Sipos György a könnyed-rejtélyes bennfentest, Molnár Erika a magától értetődően engedelmest. Artur és Jeremiás bohócpárosa – Lovas Dániel és Sütő András Miklós – a nagy karrierben reménykedő gyakornokpáros. Kortársi tabló, persze.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szállingóznak a hírek a Qualcomm jövő évi csúcstelefonokba szánt lapkakészletéről

Szállingóznak a hírek a Qualcomm jövő évi csúcstelefonokba szánt lapkakészletéről

Beindultak a találgatások, miután kiderült, hogy nőt küld a NASA a Holdra

Beindultak a találgatások, miután kiderült, hogy nőt küld a NASA a Holdra

Szörnyethalt egy munkás, akire betonlap esett egy építkezésen

Szörnyethalt egy munkás, akire betonlap esett egy építkezésen

Esőisten nem szereti Indiát: százmilliók szomjaznak az országban

Esőisten nem szereti Indiát: százmilliók szomjaznak az országban

Átnéztek 1327 csillagrendszert a kutatók, de sehol nem akadtak értelmes lények nyomaira

Átnéztek 1327 csillagrendszert a kutatók, de sehol nem akadtak értelmes lények nyomaira

Kaotikus nyarat ígérnek a német légiutas-kísérők

Kaotikus nyarat ígérnek a német légiutas-kísérők