szerző:
HVG

A kedvezményeket is figyelembe véve legkevesebb nyolc hónapra ismét rács mögé vonul Adrian Nastase korábbi szociáldemokrata román kormányfő (2000–2004), miután a bukaresti legfelső bíróság hétfőn zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért négy év letöltendő börtönbüntetésre és 400 ezer eurónak megfelelő vagyonelkobzásra ítélte. Felesége, Dana Nastase tettestársként három év felfüggesztett börtönt kapott. A kormányzó szociáldemokrata párt és Victor Ponta miniszterelnök „politikai mártírnak és elítéltnek” tartja, és Traian Basescu államfő „áldozatának” tekinti a politikust, az ellenzék szerint viszont a jogerős ítélet azt bizonyítja, hogy Romániában az igazságszolgáltatás megőrizte függetlenségét a hatalomtól. A Nastase elleni korrupciós vizsgálat 2005-ben kezdődött, az első jogerős ítélet, illegális kampányfinanszírozás vádjával, 2012-ben született. Az exkormányfőt a két év letöltendő börtönbüntetésből 2013 márciusában, nyolc hónap után feltételesen szabadlábra helyezték. A most zárult per Zambaccian néven vált közismertté: abban az utcában található a Nastase-villa, amelynek a tatarozására a kenőpénzből a vádirat szerint 630 ezer eurót költött a gazdája.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Windows 7 van a számítógépén? Ne csodálkozzon, ha felugrik rajta ez az üzenet

Windows 7 van a számítógépén? Ne csodálkozzon, ha felugrik rajta ez az üzenet

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

A magyarok többsége szerint jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát

A gimisek és a nyugdíjasok is örülhetnek a Telekom újításának

A gimisek és a nyugdíjasok is örülhetnek a Telekom újításának

"Van itt vagy négy cigány, azt mondtad, a héten elégeted" - a fideszes Pócs János egy kazánba zárta alkalmazottját

"Van itt vagy négy cigány, azt mondtad, a héten elégeted" - a fideszes Pócs János egy kazánba zárta alkalmazottját

Hihetetlen balesetet úszott meg egy autós, levelet írt a gyártónak

Hihetetlen balesetet úszott meg egy autós, levelet írt a gyártónak

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét

Lehetetlen kimondani ennek a könyvnek a címét