szerző:
HVG

Egyes építésügyi hatósági jogköröket Tarlós István főpolgármesterre ruházott át a Fővárosi Közgyűlés. Az előterjesztő indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy a döntések a jogszabályok által előírt, rendszerint rövid határidőn belül megszülessenek. A módosítás nyomán Tarlós a jövőben a fővárosi keretterv módosítása nélkül egy személyben adhat ki fővárosi hozzájárulást például az építési övezetek megállapításához, illetve kezdeményezheti kerületi építési szabályzat készítését a korábbi dugódíjtervekben is szereplő zónán (Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Margit körút, Villányi-Budaörsi-Alkotás út) belül. Lapinformációk szerint Tarlós az új jogosítványaival már a városligeti múzeumi negyed ügyében is élhet. A héten határozott lépésre szánta el magát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is: karhatalmi segítséggel vette vissza a Citadella területét az idegenforgalom kiszolgálására szakosodott vállalkozóktól.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Védett cápák, tengeriuborkák, vidrák

Védett cápák, tengeriuborkák, vidrák

Csak a Magyarországra belépők használhatják mostantól a röszkei közúti határátkelőt vasárnaponként

Csak a Magyarországra belépők használhatják mostantól a röszkei közúti határátkelőt vasárnaponként

Macron fog tárgyalni Iránnal a G7 nevében

Macron fog tárgyalni Iránnal a G7 nevében

Újabb fontos pozícióba kerülhet az uniós bankfelügyelet magyar főigazgatója

Újabb fontos pozícióba kerülhet az uniós bankfelügyelet magyar főigazgatója