Aktuális lapszám HVG hetilap 2016/05. SZÁM
Fókuszban
Juhász Gábor Gazdaság

Esettanulmányok a kettészakadt Magyarországról

Kétszeres jövedelem, duplaannyi internet-előfizetés – Északnyugat-Magyarország egyre jobban elhúz, miközben a Dél-Dunántúl és az északkeleti országrész a reménytelenségbe hullik. E „szabály” alól csak kevés térségnek adódik kitörési lehetőség.

HVG-Ténytár
Világ
Keresztes Imre Világ

Erőszak az iskolában

Újabb egyetemi merénylet is jelezte, hogy Pakisztán tehetetlen a terrorizmussal szemben. Pedig most mintha lennének politikai jelek a regionális békére.

Seres László Világ

Szó, párbaj

Éles harc alakult ki az amerikai egyetemeken arról, hogy mit szabad és mit nem mondani, mások megsértése nélkül.

Németh András Világ

Vészfékezés

A kiadások csökkentésével és sürgős privatizációval próbálja kezelni Oroszország válságát Vlagyimir Putyin államfő. Amikor az 1980-as évek végén zuhant az olajár, az a Szovjetunió széteséséhez vezetett.

Szellem
Lindner András HVG Hetilap

Ingerek tengere

A délutáni szunyókálástól a művészi kreativitásig terjedhetnek az erős érzékenység tünetei. A tulajdonság feltehetőleg örökölhető.

HVG HVG Hetilap

Örökdíj

Késői nácitlanítás kárvallottja lett halála után Konrad Lorenz viselkedéskutató, de a Nobel-díja neki sincs veszélyben.

Várkonyi Benedek HVG Hetilap

A Sakál egy napja

Ügynök nélkül ma már a legnagyobb írók sem boldogulnak, de az olvasók előtt még a legnagyobb ügynök is rejtve marad.

Trend
Pálmai Erika HVG Hetilap

Magad uram

Beszálltak a nagy autógyárak a szakemberképzésbe – így érik el, hogy azonnal bevethető embereik legyenek.

Németh András HVG Hetilap

A sok is kevés

A világszerte érezhető mérnökhiány a húzóágazatnak számító autóipar fejlesztési terveit is fenyegeti. Magyarországon inkább a beszállítók szenvednek a hiánytól.

Vélemények
Portré
Cégvilág
Végleg leszámolna a Fidesz Botkával Szegeden

Végleg leszámolna a Fidesz Botkával Szegeden

Sosem építik újjá Paradise városát, amit elemésztett a tűz – videók

Sosem építik újjá Paradise városát, amit elemésztett a tűz – videók

Most derült ki: 100 liter vízből 1-2 liter igen meglepő helyről származik

Most derült ki: 100 liter vízből 1-2 liter igen meglepő helyről származik

A kormányzat elmagyarázta: ezért akarja tudni, hogy ön kivel, mikor és hol wellnessezik

A kormányzat elmagyarázta: ezért akarja tudni, hogy ön kivel, mikor és hol wellnessezik

Nem lesz kész a Maccabi Játékokig a központja, de attól még megépítik

Nem lesz kész a Maccabi Játékokig a központja, de attól még megépítik

Nincs menekvés: Kínában már arcfelismerés sem kell, bárkit beazonosítanak a járásáról

Nincs menekvés: Kínában már arcfelismerés sem kell, bárkit beazonosítanak a járásáról

Több milliós búcsúajándék Péceltől a lemondott alpolgármesternek

Több milliós búcsúajándék Péceltől a lemondott alpolgármesternek

Adóvisszatérítést ígérve küldenek e-maileket csalók

Adóvisszatérítést ígérve küldenek e-maileket csalók

Ködlámpa: még mindig kézzel kell kapcsolgatni, de mikor és hogyan?

Ködlámpa: még mindig kézzel kell kapcsolgatni, de mikor és hogyan?

Kiderült még pár izgalmas dolog a Samsung hajtogatható telefonjáról

Kiderült még pár izgalmas dolog a Samsung hajtogatható telefonjáról

Itt a (majdnem) gyerekbarát Mortal Kombat, és ez is megy PC-n

Itt a (majdnem) gyerekbarát Mortal Kombat, és ez is megy PC-n

A címlapról ajánljuk