szerző:
HVG

A Petőfi Irodalmi Múzeum az 56-os emigrációnak állít emléket kiállításával. A Budapesti Történeti Múzeum a kádári konszolidációt helyezi reflektorfénybe: bemutatja Bernáth Aurélnak a Fővárosi Képtár raktárából előkerült pannóját, amit a festő az 1958-as világkiállítás magyar pavilonjába készített. A Nemzeti Múzeumban Sümegi György művészettörténész 300 darabos, 1956-ra reflektáló, zömében a forradalom idején keletkezett alkotásokból álló műgyűjteményét állítják ki – tudtuk meg az intézménytől. Az  egyebek mellett Vasarely, Chagall, Szalay Lajos és Kondor Béla alkotásait tartalmazó kollekciót nemrég vásárolta meg a múzeum. Tüske István főigazgató szerint két nagy programot tervez az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Az egyik a Szabad Európa Rádió forradalom alatti adásainak digitalizálása és közzététele a neten. A másik segítségével pedig – az OSZK fotógyűjteményének digitalizálásával – az ötvenhatos helyszínek elevenednének meg a Google Earthhöz hasonló alkalmazás révén.

HVG aktuális hetilap

Ezt a tartalmat csak regisztrált és bejelentkezett felhasználóink láthatják!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lelépett a válogatottól a spanyolok szövetségi kapitánya

Lelépett a válogatottól a spanyolok szövetségi kapitánya

„Krízis van” – magyar aláírással jelent meg figyelmeztetés a Financial Timesban

„Krízis van” – magyar aláírással jelent meg figyelmeztetés a Financial Timesban

Megírtuk a Czeglédy-ügy buktáját, rögtön beindult Polt gépezete

Megírtuk a Czeglédy-ügy buktáját, rögtön beindult Polt gépezete

"Még többet kell tenni, hogy a helyes vágányra tereljük az EU-t a klímaváltozás elleni küzdelemben"

"Még többet kell tenni, hogy a helyes vágányra tereljük az EU-t a klímaváltozás elleni küzdelemben"

Egy évad után száműzött egy Uma Thurman-sorozatot a Netflix

Egy évad után száműzött egy Uma Thurman-sorozatot a Netflix

Szépen kaszál egy külföldi közvetítő a külföldi rendszámos autók magyarországi útdíjbírságain

Szépen kaszál egy külföldi közvetítő a külföldi rendszámos autók magyarországi útdíjbírságain