szerző:
HVG

Több településen teljesen leállhat a szemétszállítás – figyelmeztetnek az önkormányzatok. A kormány április 1-jével államosította és központosította a korábban az önkormányzatok által működtetett lakossági hulladékszállítást. Az új rendszerben a szemétszállításért már nem az önkormányzati cégeknek kell fizetni – bár a kukákat továbbra is ők ürítik –, hanem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek, amely elvben negyedévente visszaosztja a szemétszállítást végzőknek a pénz egy részét, pontosabban a „működésükhöz szükséges összeget”. Csakhogy nem működik az NHKV Zrt. számlázási rendszere és a pénzvisszaosztás sem – állítják az érintettek. A rezsicsökkentés miatt már amúgy is a csőd szélén álló hulladékos cégek pedig nemigen tudnak hitelezni az állami kukaholdingnak. Gémesi György gödöllői polgármesternek, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökének számítása szerint már legalább 80–100 milliárd forint hiányzik a hulladékos rendszerből.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fabricius Gábor: Film írja a múltat, így a jelent is

Fabricius Gábor: Film írja a múltat, így a jelent is

Orbán a HírTV-ben: a bevándorláspártiak mind elmennek szavazni

Orbán a HírTV-ben: a bevándorláspártiak mind elmennek szavazni

Ez történt: Trump belegyalogolt a Huaweibe

Ez történt: Trump belegyalogolt a Huaweibe

Fontos bejelentést tett a NASA a Hold-misszióval kapcsolatban

Fontos bejelentést tett a NASA a Hold-misszióval kapcsolatban

HIV-pozitív orvos miatt fertőződhetett meg több mint 500 gyerek Pakisztánban

HIV-pozitív orvos miatt fertőződhetett meg több mint 500 gyerek Pakisztánban

Örülhetnek a nyugdíjra gyűjtők, a tavalyi ínséges év után jobban teljesítettek a pénztárak

Örülhetnek a nyugdíjra gyűjtők, a tavalyi ínséges év után jobban teljesítettek a pénztárak