szerző:
HVG

Horváth Miklós hadtörténészre hárította a felelősséget a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriuma azért, mert az 1956-os emlékév során az óriásplakáton szereplő Pruck Pál gyerekkori képe alá Dózsa László színész neve került. A közalapítvány szerint a „pontatlanságával kritikai felületet nyújtó Horváth Miklós professzor egyetlen alkalommal sem vállalta, hogy álláspontját megvédje”. A bűnbaknak kiszemelt, a közalapítványtól távozó történész viszont Hallgattassék meg a másik fél is! címmel kiadott közleményében arról írt, hogy épp a Terror Háza Múzeum zárkózott el a kérdés megvitatásától, így arra sem volt lehetősége, hogy tévedését belátva a nyilvános bocsánatkérésre sort kerítsen. Azt is csak a kuratórium üléséről kiadott jegyzőkönyvből tudta meg, hogy ő volt az „Emlékév történész szakmai vezetője”. A főigazgató a Pesti Srácoknak adott interjúban azt mondta, „jelen tudásunk” kevés annak megállapításához, hogy ki látható a képen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak

Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

Betiltották az eldobható műanyagokat a Mount Everesten

Betiltották az eldobható műanyagokat a Mount Everesten

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

Téves az a szemlélet, hogy a gyerekesek boldogok, a gyermektelenek pedig boldogtalanok

Téves az a szemlélet, hogy a gyerekesek boldogok, a gyermektelenek pedig boldogtalanok

Elutasították a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezését

Elutasították a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezését