Farkas Zoltán
Farkas Zoltán
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szubjektív lapajánló.

Balhé, ünnep, újabb balhé – így jellemezhető a Budapesten rendezett vizes-világbajnokság keserédes története. Alábecsült költségvetés, pénzlenyúlási gyanú, ámításból s kábításból beharangozott látványterv, céhen belüli hatalmi harc, botrányos megnyitó előzte meg a versenynapokat. De a sportsikerek mindezt feledtették, maradt az önfeledt ünneplés. Majd függöny, és minden folytatódik, ahol abbamaradt. Bontás, és nem csak a lelátóké. Kiderült, nincs, aki a csodapalotát üzemeltesse. Rögvest frontális támadás indult az úszószövetség elnöke ellen. Ez a normál üzletmenet Magyarországon.

A kormánypárti sajtóban persze nincs fanyalgás, aszerint egyvégtében ünnepel az ország. Ehhez persze ezt-azt el kell hallgatni. Aki nem ezt teszi, könnyen célponttá válhat. Valahogy úgy, ahogy a Nobel-díjas perui író, Mario Vargas Llosa új könyvének, az Öt saroknak a szerkesztő szereplője megfogalmazza: arra szolgálunk, hogy szutyokkal tömjük tele a kormány kritikusainak és ellenségeinek száját, hogy „emberi szemetet” csináljunk belőlük. Na hogyne, Fujimori diktatúrájában.

Médiafelületből semmi sem elég, ennek jegyében

harácsolnak tovább a magyar kormányhoz közeli befektetők a megyei lapok és a rádiók piacán

erről a Magyarország rovat számol be. Arról pedig a Gazdaság, hogy a bankszektor egy részét szintén új, kormányközeli tulajdonosok kaparintották meg, amire a gyanútlan betétesek még csak fel sem szisszentek. Oligarchaváltás folyik az FHB és a takarékszövetkezeti csoport élén is, ahol a kegyvesztett – és emiatt a kormánypárti média által gyalázott – Spéder Zoltán kiiktatása után osztják újra a bankbirodalmat. „A magyar demokráciának befellegzett” – vonja le a következtetést Szellem rovatunkban Kun Árpád író, aki Norvégiában él, magyarul ír, és kedvet kelt az ottani béke, tolerancia importjára.

Mindenki hozzon magával még egy embert, különben leáll a gazdaság. A Fidesz egykori választási jelszava ma új értelmet nyert.

Akkora fejetlenség és hiány alakult ki a munkaerőpiacon, amilyet eddig csak egy virtigli tervgazdaság volt képes összehozni.

A jelenséget Fókuszban rovatunk szemlélteti.

Ami a politikában félremehet, az biztosan ki is siklik – tesszük hozzá Murphy törvényéhez a HVG kiegészítését. Mert addig folyt a vita, gyanúsítgatás és találgatás Donald Trump orosz kapcsolatai körül, míg az amerikai szenátus mindkét háza meg nem kötötte az elnök kezét. Mégpedig úgy, hogy az embargós törvényeket Európa is megsínyli, mert nem kívánt mellékhatásukként felsejlik egy kereskedelmi háború rémképe. Oroszország és az USA között pedig nagyon is valóságos diplomáciai harc tört ki, amely másra is átterjedhet. A Trump és Putyin közti gyönyörű barátságot a Világ rovat temeti.

Vesztésre áll momentán az Orbán-kormány is az Európai Bíróság előtt, amelynek egyik döntése megerősítette a létező menekültügyi rendszabályokat, egy másik, előkészítő szakanyag pedig elutasította azt a felvetést, hogy a menekültek kvóták szerinti elosztása ellentétes lenne az uniós alaptörvénnyel. „Európa legkeresztényibb kormánya” jogi úton térne ki a menekültek befogadása elől. Vallási alapon ugyanis nem megy, legfeljebb szavakban, honi használatra. Médiafelület van hozzá dögivel.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!