szerző:
HVG

12 millió a bérekre, milliók rezsire és egy-egy szállításra, utazásra – 20 millió forint közpénzt kapott az év elején Rogán Antal propagandaminisztériumától a Szövetség a Nemzetért Alapítvány (SZNA). A Hír TV szerint Orbán Viktor polgári körös alapítványa 2016 decemberében állapodott meg Rogánékkal, és a pénzt januárban már utalták. Mint a HVG korábban megírta, a lényegében közpénzből élő SZNA könyvvizsgálója tavasszal azt tanácsolta, hogy képezzen az alapítvány céltartalékot abból a 320 millió forintból, amellyel az állami légi irányító cég, a HungaroControl Zrt. tömte ki. Arra alapozott, hogy a bőkezű cég aligha várhat a pénzéért segítséget az SZNA-tól kitűzött céljai elérésére – a légi közlekedés népszerűsítésére, a természeti környezet védelmére. A pénzt június végéig lehetett felhasználni. A tartalékra nem volt szükség: nem kell visszafizetnie SZNA-nak a HungaroControl kasszájába, mert Fónagy János, a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint az alapítvány minden forinttal elszámolt. A politikus részleteket azonban nem említett a Demeter Márta LMP-s képviselőnek írt válaszában.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Az eredmény és a játék is papírforma volt

Az eredmény és a játék is papírforma volt

Az Iszlám Állam magas rangú vezetője volt a Magyarországon elfogott szír terrorista

Az Iszlám Állam magas rangú vezetője volt a Magyarországon elfogott szír terrorista

Őrizetbe vették Michel Temer volt brazil elnököt korrupció gyanújával

Őrizetbe vették Michel Temer volt brazil elnököt korrupció gyanújával

Egész büszkén feszít Lewis Hamilton egy kakukktojásnak tűnő autó mellett

Egész büszkén feszít Lewis Hamilton egy kakukktojásnak tűnő autó mellett

Mi lesz az év könyve?

Mi lesz az év könyve?