szerző:
HVG

Félmilliárd forint tao-támogatást kapott Balatonfüred kézilabdás alapítványa a Magyar Kézilabda Szövetségtől bentlakásos sportkollégium építésére, de az épület végül négycsillagos szállodaként nyitott ki. Most már csak a neve – Akadémia Sporthotel – utal az eredeti tervre – derítette ki a Direkt36. A város 2015–2016-ban kapott pénzt 45 szobás kollégium felépítésére, amit versenyek, edzőtáborok idején használhattak volna a gyerekek. A kivitelezést az önkormányzat tulajdonában lévő kivitelezőcég végezte el nettó 813,5 millió forintért. A tao-pénzen felüli önrészt az önkormányzat vállalta. A kollégiumot tavasszal adták át, de júniusban már szállodaként hirdették. A sajtóhírekre reagálva az Emmi közölte, hogy az elszámolás ellenőrzése még tart. Nem csak Balatonfüred épít közpénzből sportszállót. Seszták Miklós fejlesztési miniszter városa, Kisvárda mintegy másfél milliárd forintot szerzett a kormánytól egy sportszálló és egy apartmanház építésére. A roma integrációs programra kapott pénzből épített Módszertani és Oktatási Központba viszont éppen romák nem tehetik be a lábukat, ellenben ott tartják a kézilabdaedzéseket. Állítólag csak addig, amíg el nem készül 3,5 milliárdért a multifunkciós sportcsarnok.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Csökkenie kéne most a benzinárnak, mondjuk miért

Csökkenie kéne most a benzinárnak, mondjuk miért

Nagyon nem megy a kormányalakítás Svédországban

Nagyon nem megy a kormányalakítás Svédországban

Elzárással is büntethetik, elvehetik a hajléktalanok holmijait – a KDNP szerint ez gondoskodás

Elzárással is büntethetik, elvehetik a hajléktalanok holmijait – a KDNP szerint ez gondoskodás

Szombathelyt is átveszi a Fidesz? Ma eldől

Szombathelyt is átveszi a Fidesz? Ma eldől

Rászorulóknak adta fizetését a szlovák államfő

Rászorulóknak adta fizetését a szlovák államfő

„Egy mondat”: a hajléktalanságban élők védelmében tüntettek a fővárosban

„Egy mondat”: a hajléktalanságban élők védelmében tüntettek a fővárosban