szerző:
HVG

A bírói függetlenséget és a jogorvoslati jogot is sérti Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének integritási szabályzata – állapította meg az Alkotmánybíróság (AB). Ezért megsemmisítette az elvben a bírósági korrupció kivédésére hivatott, de visszaélésekre is lehetőséget adó szabályzat több pontját. Az alkotmánybírósági kontrollt a Dunaújvárosi Járásbíróság egyik bírája kezdeményezte, akinek több aggályát is osztotta a testület. „Kötelező erővel nem rendelkező, vagyis alkotmányossági kontroll alól kivont dokumentumban nem írhatók elő olyan magatartási szabályok, amelyek érinthetik a bírói függetlenséget” – állapította meg az AB. Kimondta azt is, hogy a vizsgált rendelkezések – mint például az „integritássértés megállapítása”, illetve kötelezettségszegés esetén a felelősségre vonás kezdeményezése – mind a jogorvoslathoz való jogot, mind pedig a bírói függetlenséget sértik, ugyanis „az alaptörvény értelmében a bírák csak a törvénynek vannak alárendelve”. Vagyis nemcsak a törvényhozótól és a végrehajtó hatalomtól, hanem a többi bírótól is függetlennek kell lenniük – hangsúlyozta a testület. Az OBH szerint csak „kisebb módosításokra szorul a bírák integritását biztosító szabályozás”.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Putyin elvitte egy körre az egyiptomi elnököt az új limójában – videó

Putyin elvitte egy körre az egyiptomi elnököt az új limójában – videó

Ön szerint mit csinál ez az ember az Emmiben? Szavazzon!

Ön szerint mit csinál ez az ember az Emmiben? Szavazzon!

Nem árulta el Lázár, kik a tulajdonostársai a batidai vadászkastélyban

Nem árulta el Lázár, kik a tulajdonostársai a batidai vadászkastélyban

Magyar tévéfilm nyerte az Európa legjobbjának járó díjat

Magyar tévéfilm nyerte az Európa legjobbjának járó díjat

A divat ára: teszteltük az új BMW X4-et

A divat ára: teszteltük az új BMW X4-et

Rákkeltő anyagok a Dunában: a Nemzeti Közműveknek kellene lépnie

Rákkeltő anyagok a Dunában: a Nemzeti Közműveknek kellene lépnie