szerző:
HVG

Papoktól, határon túli véleményvezérektől és jó néhány célzott beruházástól várja a Fidesz, hogy a tavaszi választásokig hátralévő néhány hónapban tovább tudja erősíteni szavazóbázisát. Ezt lehet kiolvasni abból a több tucat határozatból, amelyet a kormány az év utolsó napjaiban hozott, és amellyel több százmilliárd forint sorsát változtatta meg. Több mint százmilliárdnyi új támogatás érkezik a magyarországi és határon túli egyházi szervezetekhez. A határon túli magyarság „nemzettudatának erősítését” szolgálja további több tízmilliárd forint, amelyet részben pályázatokat koordináló magyarországi háttérintézmények kapnak, részben pedig a határon túliak civil szervezetei, médiumai. Így például a kormány 30 milliárd forinttal növelte a Bethlen Gábor Alap forrásait, 2 milliárd forintot kap a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány és 1 milliárd 450 milliót az Erdélyi Médiatér Egyesület, holott ez utóbbinak nem túlságosan látogatottak a médiafelületei. Sok pénz érkezett olyan budapesti kerületekbe is, amelyek ellenzéki irányítás alatt állnak, vagy ellenzéki összefogás esetén veszélybe kerülhet a fideszes többség. A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítására például 5 milliárd forint jut, egymilliárd forintot kap a soroksári rendőrség, csaknem 400 millió forintot egy soroksári templom, és 1,5 milliárd forintból építhetnek uszodát az V. kerületben. A jelenleg szocialista polgármester irányítása alatt álló Szeged is újabb milliárdokat kap beruházásokra. Továbbra is a kormány lieblingje a sport, az újabb több tízmilliárd forintos dotációból egyebek között Nyíregyháza és a Fradi részesül, az előbbi futballstadiont kap 10 milliárdból, az utóbbi 16 milliárdot a további fejlesztésekre. Ez utóbbi összeg éppen 32-szerese annak, amennyit a Heim Pál Kórház kap MR-berendezésre. Az év végi pénzosztásból ezúttal is csak morzsákhoz jutott az egészségügy és az oktatás. A kulturális célokra szánt források jelentős részével, például a Nemzeti Színház felújítására adott 2 milliárd forinttal pedig az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. gazdálkodhat. A céget a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány szervezte, amelynek kuratóriumi elnöke a parlament egyik fideszes alelnöke, Lezsák Sándor. Ez a kft lett az addig állami háttérintézményként működő Nemzeti Művelődési Intézet utóda. A kormány legújabb elhatározásai szerint a következő hónapokban raftingpálya épül a Tiszán és kabinos felvonó Kékestetőn – Mészáros Lőrinc egyik szállodájának szomszédságában –, az okosvárosok mintaprogramját indítják el Monoron, és a szupertitkos információk védelmében kormányzati rejtjelezett gerinchálózatot is kiépítenek. A pénz forrását részben olyan beruházások adják, amelyeknek a megvalósítása még nem tart ott, hogy a rá szánt összeget elköltötték volna, de 40 milliárd forinttal kevesebb jutott lakástámogatásra, és 37 milliárddal mérsékelték a családtámogatások összegét is, ami arra utal, hogy nem minden kormányzati politika volt egyértelmű sikersztori 2017-ben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!