szerző:
HVG

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Nemzeti Bank, miután az általa kezdeményezett felülvizsgálati eljárásban is kiderült: jogsértők és ezért semmisek azok a határozatok, amelyeket Windisch László MNB-alelnök (képünkön) hozott a felszámolás alatt álló Hungária Értékpapír Zrt. ügyében. A Kúria ugyanis az MNB kérésével ellentétben helybenhagyta a jegybank határozatait megsemmisítő elsőfokú ítéletet. Egyúttal új eljárás lefolytatására kötelezték az MNB-t. Vagyis kiderült, hogy még a nagy vihart kavaró brókerügyekben is szabálytalanul büntették meg a vélelmezett felelősöket. A bíróság szerint többek között azért semmis az MNB-alelnök két döntése, mert azokat a Pénzügyi Stabilitási Tanácsnak kellett volna meghoznia, ehelyett Windisch – aki a határozatokban végig egyes szám első személyben ír – a tanács hatáskörének elvonásával döntött. A semmisség egyelőre csak azokra az ügyekre vonatkozik, amelyekben azt konkrétan kimondták, holott 2014 áprilisától 2017 áprilisáig hasonló módon születtek a határozatok. „Örülök, hogy a magunk szerény eszközeivel segíteni tudtunk a pénzügyi felügyeletnek abban, hogy a határozatait a jogszabályokra figyelemmel hozza meg” – értékelt a HVG-nek Panyik József, a megbírságolt brókerek ügyvédje.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Huszadjára is benyújtja az LMP az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát

Huszadjára is benyújtja az LMP az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát

Bőséges a választék: új processzorokat dob piacra az Intel, itt a Comet Lake

Bőséges a választék: új processzorokat dob piacra az Intel, itt a Comet Lake

Látványos előzetest kapott Brad Pitt új sci-fije

Látványos előzetest kapott Brad Pitt új sci-fije

Előkerült egy szerelmes country-dal a Motörhead-frontemberétől

Előkerült egy szerelmes country-dal a Motörhead-frontemberétől

9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Félbeszakadt a Savaria Karnevál a vihar miatt

Félbeszakadt a Savaria Karnevál a vihar miatt