szerző:
HVG

Életfogytiglani – a svéd rendszerben 16–18 évnyi letöltendő szabadságvesztést jelentő – börtönre ítélték Svédországban Rahmat Akilovot, aki tavaly áprilisban egy teherautóval behajtott Stockholm egyik sétálóutcájába, és halálra gázolt öt embert. A negyvenéves Akilov menekültkérelmét 2016-ban utasították el a svéd hatóságok, s az üzbég állampolgárságú, tádzsik nemzetiségű férfi ez után vált a radikális iszlám hívévé. Kevésen múlt, hogy nem volt jóval több áldozat: az ámokfutót viszonylag hamar megállította egy betonoszlop, s a járműben robbanószerkezet is volt. Az egyik stockholmi külvárosban szinte azonnal elfogott Akilov elismerte bűnösségét, s azt állította, azért hajtotta végre a merényletet, hogy rávegye Svédországot az Iszlám Állam elleni harc beszüntetésére. A védőügyvéd rövidebb büntetést akart elérni, s az ítélethirdetés után azt mondta, védence csalódott, de még nem döntötte el, fellebbez-e. A büntetés letöltése után a négygyerekes Akilovot azonnal örökre kiutasítják Svédországból.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
„A rendszer teljes csőd, lehetetlen rendesen dolgozni” – felmond a Farkasréti Általános Iskola igazgatója

„A rendszer teljes csőd, lehetetlen rendesen dolgozni” – felmond a Farkasréti Általános Iskola igazgatója

Nagy lehet a baj, dolgozói harmadát kirúgja az Android atyja

Nagy lehet a baj, dolgozói harmadát kirúgja az Android atyja

Teljes felújítás, az összes jármű cseréje, jobb jegyautomaták – jön a nagy HÉV-fejlesztés

Teljes felújítás, az összes jármű cseréje, jobb jegyautomaták – jön a nagy HÉV-fejlesztés

Ágyi poloskákkal találkozott egy beteg az Országos Traumatológiai Intézet ambulanciáján

Ágyi poloskákkal találkozott egy beteg az Országos Traumatológiai Intézet ambulanciáján

Túl sok jegyet adott el a Wizz Air, rendőrök jelenlétében szállítottak le valakit a gépről

Túl sok jegyet adott el a Wizz Air, rendőrök jelenlétében szállítottak le valakit a gépről

Lerohant a rendőrség öt videojátékos csalót Ausztráliában

Lerohant a rendőrség öt videojátékos csalót Ausztráliában