szerző:
HVG

Azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett  György István, Budapest kormánymegbízottja a Ryanair sorozatos botrányai miatt. Két hét alatt kétszer probléma volt a légitársaság Las Palmas-i járatán szállított poggyászokkal. Most vasárnap két és fél órát késett az indulás, mert – túlterheltségre hivatkozva – több utas csomagját kipakolták a gépből. Így viszont többen nem akartak elutazni a tervezett nyaralásukra, és kártérítést követeltek. Ellentmondásosak a nyilatkozatok a tekintetben, hogy a felháborodott utasok rövid időre elállták-e a gép útját. Annyi biztos, hogy a rendőrséget is ki kellett hívni. Bár a Ryanair „bizonyos berakodási problémák miatt őszinte elnézést” kért, és ahogy a korábbi esetben is tette, az itthon maradt csomagokat kiszállította az érintett utasoknak, a fogyasztóvédelmi eljárást a cég már nem tudja elkerülni. A hvg.hu információi szerint Kubatov Gábor fideszes képviselő, a Fradi elnöke is rajta volt a most vasárnapi gépen, ám ő elutazott a Kanári-szigetekre.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!