szerző:
HVG

Az utóbbi évek legsúlyosabb harcai törtek ki Afganisztánban, ahol a  tálibok ostrom alá vették a negyedmilliós Gazni városát. Ha az országot egykor uraló szélsőségesek elfoglalják a Kabult és Kandahárt összekötő főúton fekvő települést, akkor elvághatják a fővárost Afganisztán déli részétől. Míg a kormány azt állítja, hogy csapatai ellenőrzésük alatt tartják Gaznit, a városból kijutott civilek arról számolnak be, hogy a tálibok több negyedben megvetették a lábukat. Az összecsapásokban már több százan vesztették életüket, Asraf Gáni elnök további ezer kormánykatonát küldött Gazniba. A városban elfogyott a víz és az élelem, s a lakosok – akik többsége beszorult otthonába – a heves harcok miatt már nem tudnak elmenekülni. A településen áram sincs, és nem működnek a távközlési hálózatok sem. Közben Kabulban tüntetésbe kezdtek a Gazniból kijutottak, akik azt állítják, a kormány annak ellenére nem tett semmit a stratégiai jelentőségű település megerősítéséért, hogy a helyiek az utóbbi hetekben többször is figyelmeztettek: küszöbön áll a tálibok támadása.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!