szerző:
HVG

A magyar és a székely zászló mellett a kereszt is felkerült a Parlament főhomlokzatára augusztus 20. alkalmából. Az Orbán Viktor által meghirdetett kereszténydemokrata kormányzásra utaló vallási motívum azon a két bordó zászlón volt látható, amit a Kossuth téri zászlófelvonás és tisztavatás alkalmából függesztettek ki a törvényhozás épületére. Az alaptörvény választások utáni módosítása óta „minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme”. Ennek a rendelkezésnek a gyakorlatba ültetését helyezte kilátásba a miniszterelnök korábban a Tusnádfürdőn elmondott beszédében, és erről beszélt Kövér László házelnök is a kormányközeli Karc FM rádiónak adott ünnepi interjújában. „Európa szellemi alapjai a görög bölcselet, a római jog és a tízparancsolaton alapuló keresztény etika” – fogalmazott Kövér, aki szerint az állam és az egyház, valamint az állam és a civil társadalom elválasztása „a kereszténység által ihletett európai gondolkodásból fakadó érték”. A házelnök beszélt arról is, hogy fontos feladat a parlament ellenőrző funkciójának növelése.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!