szerző:
HVG

Rövid betegség után, 80 évesen elhunyt Kofi Annan, aki 1997 és 2006 között volt az ENSZ első fekete-afrikai főtitkára. A ghánai születésű diplomatát – aki az utóbbi években Genf mellett lakott – egy berni kórházban érte utol a halál. Annan 2001-ben humanitárius tevékenységéért megkapta a Nobel-békedíjat. Főtitkárként állhatatosan hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a szegénység leküzdésére, a háború áldozataira és a környezetvédelemre. Méltatói szerint szenvedélyesen küzdött igazságosabb és békésebb világért. Ő maga arra volt a legbüszkébb, hogy az ENSZ a millenniumi fejlesztési célokban először fogalmazott meg célkitűzéseket a szegénység és a gyermekhalandóság csökkentéséért. Annan a nyugdíjazása után a világszervezet Szíria-megbízottja is volt, és 2012-ben komoly érdemeket szerzett a kenyai választás utáni erőszak megfékezésében. Bírálták is ugyanakkor, mert az ENSZ békefenntartó műveleteinek akkori vezetőjeként nem sikerült megállítani az 1994-es ruandai népirtást. A londoni BBC-nek áprilisban adott interjújában elismerte az ENSZ hiányosságait, de hozzátette: ha a szervezet nem létezne, létre kéne hozni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Lehet, hogy a Microsoft egyik fejese épp most kotyogta el az új Xbox legnagyobb durranásait?

Lehet, hogy a Microsoft egyik fejese épp most kotyogta el az új Xbox legnagyobb durranásait?

Súlyos vádak a Microsoft ellen: úgy gyűjtik az adatokat a felhasználókról, mintha nem lenne holnap

Súlyos vádak a Microsoft ellen: úgy gyűjtik az adatokat a felhasználókról, mintha nem lenne holnap

Seselj szerint csetnik bajonettek védelmében érkezett Gruevszki Magyarországra

Seselj szerint csetnik bajonettek védelmében érkezett Gruevszki Magyarországra

Károly herceg kitüntette Tom Hardyt

Károly herceg kitüntette Tom Hardyt

"Az elkövetkező 40 évben nem szabad politikával foglalkozni" – a Saller forgatásán jártunk

"Az elkövetkező 40 évben nem szabad politikával foglalkozni" – a Saller forgatásán jártunk

Új elnöke van a Budapesti Ügyvédi Kamarának

Új elnöke van a Budapesti Ügyvédi Kamarának