szerző:
HVG

A múlt szombaton, 81 éves korában elhunyt John McCain arizonai szenátor, egy nappal az után, hogy a családja közölte, felhagynak agresszív agydaganatának kezelésével. A washingtoni kongresszus épületének kupolacsarnokában ravatalozzák föl. Ez a megtiszteltetés csupán 31 embernek járt azóta, hogy a Capitoliumot 1824-ben átadták. McCain olyan katonacsaládba született, amelynek tagjai a függetlenségi háborúig visszamenőleg szolgáltak a hadseregben; az apja és a nagyapja is admirális volt. Nem tanult túl jól, fegyelmezetlen és vakmerő pilóta lett, aki 1967-ben kérte a vezénylését a vietnami hadszíntérre. Egy bevetésben lelőtték a vadászbombázóját, végtagtörésekkel fogságba esett, s a Hanoi Hotelként emlegetett kegyetlen Hoa Lo börtönben válogatott kínzásoknak vetették alá. Amikor kiderült, hogy az apja a vietnami háborúban harcoló csapatok főparancsnoka, propagandacélokból el akarták engedni, de McCain megtagadta, hogy a társainál előbb szabaduljon. Az 1973-as békeszerződés után hazatérve újranősült, és második felesége gazdag családjának támogatásával előbb képviselővé, majd szenátorrá választották. 2000-ben és 2008-ban is sikertelenül indult az elnökségért, a szenátusban a józanság hangjaként George W. Bush és Barack Obama szigorú kritikusának számított, s a kezdettől támadta Donald Trumpot. A budapesti nagyköveti posztra jelölt Colleen Bell meghallgatásán beolvasott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, akit neofasiszta diktátornak nevezett.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!