szerző:
HVG

„Kompromisszumgyártó kisiparos vagyok” – mondta Lőrinczy György, amikor alig több mint egy éve Balog Zoltán akkori emberierőforrás-miniszter kinevezte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökének. A kulturális menedzser a minap aligha önszántából távozott a legnagyobb (a mindenkori miniszter által vezetett) mecénás alap éléről. Erre ő maga is utalt, amikor arról beszélt, hogy az „NKA alelnöki tisztsége a mindenkori miniszterhez kötődő, bizalmi feladat”, vagyis Kásler Miklósnak nem ő az embere. Az még kérdéses, hogy az egykor Lázár János támogatását is élvező Lőrinczy teljesen kegyvesztetté vált-e, vagy megtarthatja-e ezt a posztját az Operettszínház főigazgatójaként, miután rövidesen lejár a mandátuma. Mindenesetre újból megpályázta az állást, amit Kerényi Miklós Gábor művészeti vezetővel szorosan együttműködve töltött be egészen addig, amíg utóbbit a zaklatási ügyei miatt el nem távolította a teátrumból. A sors fintora, hogy a bukásába belenyugodni nem akaró Kerényi most szintén ringbe száll a korábban 13 évig általa vezetett teátrum irányításáért. Rajtuk kívül Kiss B. Attila operaénekes, és Szente Vajk, a Madách Színház színész-rendezője is megméretteti magát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!