szerző:
HVG

Azonnali hatállyal különadót vet ki az exportra Argentína, amiből az idén még 68 milliárd peso (1,8 milliárd dollár), jövőre pedig 280 milliárd peso bevételre számít, s az intézkedés a tervek szerint 2020 végéig marad életben. Mauricio Macri államfő azt is bejelentette, hogy csökkentik a minisztériumok számát, kevesebbet költenek állami beruházásokra, és embereket bocsátanak el a közszférából. A cél a befektetők bizalmának visszanyerése, és annak elérése, hogy a takarékossági intézkedéseket látva az IMF felgyorsítsa a felajánlott 50 milliárd dolláros – a Nemzetközi Valutaalap történetében legnagyobb – hitelkeret folyósítását. Az első, 15 milliárd dolláros részlet júniusban megérkezett, de Argentínának égető szüksége van a pénzre, mert a nemzetközi pénzpiacokról nem tud hitelhez jutni az adósságai törlesztéséhez. A megszorító intézkedésektől azt remélik, hogy a költségvetés elsődleges – adósságszolgálat nélküli – mérlegében a 2018-ra várt 2,8 százalékos GDP-arányos hiányt jövőre eltüntetik. Macri komoly politikai kockázatot vállalt az IMF segítségéért, mert Argentínában a Valutaalapot okolják a 2001-es államcsődért. De nem volt más választása, mert a peso az idén már 53 százalékot vesztett az értékéből a dollárral szemben, és a zuhanást az sem tudta megállítani, hogy a jegybank a múlt héten 45-ről 60 százalékra emelte az irányadó kamatlábat, miközben az infláció 30 százalékra gyorsult.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!