szerző:
HVG

Brutális mértékben korlátozta Egyiptom a szólásszabadságot az interneten és a közösségi oldalakon azzal, hogy Abdelfattah al-Sziszi elnök két, erről elfogadott törvényt is aláírt. Az egyik lehetővé teszi az illetékes médiahatóságnak, hogy felügyelete alá vonja azokat a közösségi oldalakat és személyeket, amelyeknek, illetve akiknek ötezernél több követőjük van. A hatóság felfüggesztheti és blokkolhatja is azt a honlapot, amely szerinte hamis híreket terjeszt, erőszakra, gyűlöletre vagy törvényszegésre buzdít. A másik, az úgynevezett kiberbűnözés elleni törvény alapján blokkolhatják azokat az internetes oldalakat, amelyek „fenyegetést jelentenek” az államra, a nemzetbiztonságra vagy a gazdaságra. Akár öt év börtön és 1,1 millió dollárnak megfelelő összegig terjedő pénzbüntetés szabható ki arra, akit bűnösnek találnak ilyen oldal fenntartásában, sőt annak meglátogatásában. Az internetszolgáltatók kötelessége, hogy a gyanús személyekről adatokat szolgáltassanak a hatóságoknak. Egyiptomban a kibertér volt az utolsó terület, ahol valamennyire még működött a szólásszabadság. De már az új törvények életbelépése előtt is több mint ötezer internetes oldalt sötétítettek el. A tüntetéseket szinte teljesen betiltották, a sajtó állami ellenőrzés alá került.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!