szerző:
HVG

Teherán nem szegte meg a nagyhatalmakkal 2015-ben kötött megállapodást, amely jelentősen korlátozta nukleáris programját – derült ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) tagállamoknak készült bizalmas negyedéves jelentéséből. Az ENSZ atomfelügyeleti szerve immár másodszor állapította meg, hogy Irán betartja a többek között az urándúsításra és egyéb kényes anyagokra vonatkozó korlátozásokat, azt követően is, hogy Donald Trump amerikai elnök májusban felmondta az egyezséget. A Reuters hírügynökség által megszerzett dokumentum ugyanakkor megjegyzi, hogy Irán a nagyobb bizalom érdekében növelhetné az együttműködést az ellenőrökkel. Ali Khamenei iráni vallási vezető a múlt héten is azzal fenyegetőzött azonban, hogy az USA kilépésével a megállapodás kifullad, mert az EU nem fogja tudni megmenteni az alkut. Hasszán Rohani iráni elnök pedig rámutatott arra, hogy az egyezség betartásának csak akkor van értelme, ha Teherán megkapja a beígért gazdasági előnyöket. Az új amerikai büntetőintézkedések másodlagos hatásának a következményeként azonban számos európai vállalat máris kivonult Iránból. Az amerikai olajvásárlási, pénzügyi és egyéb szankciók részben augusztusban élesedtek újra, és novemberben újabbak jönnek. Az iráni riál a feketepiacon újabb rekordszintre gyengült a dollárral szemben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!