szerző:
HVG

Az USA-ban a munkanélküliségi arány szeptemberben 3,7 százalékra csökkent, ami 1969 decembere óta a legalacsonyabb szint. A foglalkoztatás 96. hónapja bővül, ami a duplája az eddigi leghosszabb hasonló időszaknak. Az USA-ban a statisztikák hét évtizede tartó összesítése alatt ritkán volt 4 százaléknál kisebb a munkanélküliség. A koreai és a vietnami háború idején a besorozott, fronton harcoló több százezer fiatal férfi munkaerőpiaci hiánya is segített az állástalanok számának csökkenésében, míg az ezredfordulón rövid ideig az internetgazdaság szárnyalása játszotta ezt a szerepet. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed arra számít, hogy a munkanélküliség jövőre 3,5 százalékra tovább mérséklődik, s a gazdaságban már mutatkoznak a munkaerőhiány jelei a magasabb képzettséget igénylő szakmákban, illetve a kereskedelmi logisztikában. Az állástalanok aránya az eurózónában 2008 novembere, a gazdasági válság kirobbanásának kezdete óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, míg Németországban az újraegyesítés óta nem voltak ilyen kevesen munka nélkül. Az IMF ugyanakkor a frissített előrejelzésében figyelmeztetett, hogy az USA és Kína között kibontakozó kereskedelmi háború, valamint a fejlődő országokat sújtó tőkekiáramlás és finanszírozási probléma hátrányos lehet a globális konjunktúrára. Az IMF ezért 3,9-ről 3,7 százalékra rontotta az idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Új, a Badacsonyra néző kilátó épül a Balatonnál

Új, a Badacsonyra néző kilátó épül a Balatonnál

Gyurcsány: Nem lesz közös EP-lista

Gyurcsány: Nem lesz közös EP-lista

Képek: Órákkal a bemutató előtt kiszivároghatott a Samsung összehajtható telefonja

Képek: Órákkal a bemutató előtt kiszivároghatott a Samsung összehajtható telefonja

Kate Beckinsale-t sem kell félteni, ha bunkó kommentelőkről van szó

Kate Beckinsale-t sem kell félteni, ha bunkó kommentelőkről van szó

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

1,5 TB tárhely és 5G mobilnet: bemutatkoztak a Samsung új csúcsmobiljai, az S10-ek

1,5 TB tárhely és 5G mobilnet: bemutatkoztak a Samsung új csúcsmobiljai, az S10-ek