szerző:
HVG

Új választásokat akar Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely független polgármestere a közösségi oldalán azt írta, elismeri, hogy „győzött Lázár János”. Az exminiszter és a Fidesz aknamunkája – amelynek részeként a kormánypártiak semmilyen pozitív dologról nem beszélhetnek, mert abból úgy tűnhetne, hogy működik a város – legnagyobb vesztesei a polgármester szerint a gyerekek. Nemcsak a nekik szánt rendezvények hiúsultak meg, de úgy intézik a közbeszerzéseket, hogy – hiába vannak a munkákra jelentkező helyi vállalkozók – a tendereknek nincs győztesük, „így nem készül el határidőre az iskolák szigetelése, felújítása”. Márki-Zay szerint a politikamentes intézmények, ügyek ellehetetlenítésével Lázár elérte, hogy az ő hite is meginogjon a békés, demokratikus változásban, és „a diktatúra aljasságát eddig alábecsülő vásárhelyieket is meggyőzte” az ellenállás hiábavalóságáról. Ebben a helyzetben szerinte az ítéletet a vásárhelyiekre kell bízni. (A városban uralkodó hangulatról a hvg.hu-n olvasható riport.)

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Hol terem a nem-féknyúz? Már máshonnan tájékozódnak a magyar újságírók, mint 4 éve

Hol terem a nem-féknyúz? Már máshonnan tájékozódnak a magyar újságírók, mint 4 éve

Találtak egy 110 millió éve halott pókot, még mindig "világít" a szeme

Találtak egy 110 millió éve halott pókot, még mindig "világít" a szeme

Három új képviselővel ül ma össze a parlament

Három új képviselővel ül ma össze a parlament

Bajban a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója

Bajban a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Besült ellenzéki akció: nem tudták helyesen leírni a fojtani szót

Egyszerűbb lesz bírósági illetéket fizetni márciustól

Egyszerűbb lesz bírósági illetéket fizetni márciustól