Aktuális lapszám HVG hetilap 2018/46. SZÁM
Fókuszban
HVG HVG Hetilap

Horthywood díszlettervezői

Orbán Viktor kedvenc állami beruházásainál egyszerű az építészeti feladat: rekonstruáljanak száz éve épült, akkor is értéktelennek számító hatalmi díszleteket. Másolni kell, nem alkotni, cserébe rengeteg pénzt kereshet az a néhány tervezőiroda, amelyik vállalja, hogy kiszolgálja a hozzá nem értő hatalom minden múltba révedő kívánságát.

Szabó Yvette Itthon

Finta mehet, jön más - egymilliárd forintot fizetett az állam, most kidobja a terveket

Finta József megtervezte a Müpa és a Nemzeti Színház közé a kongresszusi központot, most a kormány rendelt oda egy rendezvénycentrumot. A szakma kiakadt, a költség újabb 150 millióval nő, a háttérben pedig Orbán Ráhel kapcsolati hálója sejlik fel. A kormány budapesti építkezéseiről, terveiről részletes összeálltást olvashat a HVG csütörtökön megjelent számában.

Magyarország
Riba István HVG Hetilap

Kisajátítás

Nem engedné szimbolikus helyszíneken gyűlésezni az ellenzéket nemzeti ünnepeken a kormány. Semjén Zsolt törvénymódosító tervezete alkotmányossági problémákat is felvet.

Bedő Iván, Szabó Yvette HVG Hetilap

Bizalmi iszony

Újabb élethelyzetben, szálláshelyek igénybevételekor juthat érzékeny információkhoz a rendőrség. A parlament előtt lévő törvénymódosítás nem csak az adócsalók ellen lehet hatékony.

Pálmai Erika, Gergely Márton HVG Hetilap

„A nevemet tudom adni hozzá”

Az állampolgár több lehetőséget kap a hivatalokkal szembeni vitás ügyeiben, az állam pedig önmagát optimalizáló közigazgatással gazdagodik – így érvel az új bírósági rendszer kiépítése mellett Trócsányi László igazságügyi miniszter. Hallgatni sem bírja a politikai sejtetéseket, jövőre pedig felülvizsgálja a rendes bíróságok működését is.

Magyarország | 7 nap
HVG-Ténytár
Világ
Nagy Gábor HVG Hetilap

Feladott leckék

A kettészakadt Amerika képét mutató félidős választások után a republikánusoknak és a demokratáknak el kell dönteniük, hogyan próbálják megőrizni, illetve megszerezni a Fehér Házat 2020-ban.

Keresztes Imre HVG Hetilap

Az euró újabb próbája

Túlzottdeficit-eljárás indulhat Olaszország ellen az EU pénzügyi szabályainak megsértése miatt. A kölcsönös engedmények ugyanakkor erősíthetnék a közös fiskális felelősséget.

Világ | 7 nap
Tech + tudomány
Balogh Csaba HVG Hetilap

Ami marad, harag

Nincs egyszerű dolguk a webes vállalatoknak a legnagyobb amerikai online gyűlöletgyár ellehetetlenítésében. Főleg akkor, ha tartalmának terjesztésébe még a Fehér Ház is besegít.

Bedő Iván HVG Hetilap

Kiskapuzárás

Szinte titkosszolgálati módszerekkel dolgoznak egy terjedőben lévő üzletág képviselői, hogy idejében leleplezzék a cégek ellen készülő internetes támadásokat. Akár idehaza is.

Szellem
Hamvay Péter HVG Hetilap

Elsüllyedt köztársaság

Másodpercek alatt évszázadok fordultak – ezzel magyarázza az őszirózsás forradalomról most könyvet írt történész, hogy a magyarok miért nem gyászolták a Monarchiát, és miért támogatták a forradalmakat.

Lindner András HVG Hetilap

Türelemjáték

Első látásra megfogta Samuel Beckett abszurd drámája, ám közel hatvan évig érlelte a kortárs zene tekintélyes komponistája, amíg operában feldolgozta. A világpremier a héten lesz a milánói Scalában.

Trend
MTI-OS/hvg.hu HVG Hetilap

Csodálatos leányok

Minek köszönhetők a legnagyobb ugrások a magyar vállalatok nyereségében? Nem kis részben külföldi vállalati nyereségek megugrásának.

Gazdaság
Keresztes Imre HVG Hetilap

Száraz tények

Lesújtó véleményt fogalmazott meg egy friss tanulmány a vízi erőművek hatékonyságáról. A fejlett világban bontják, a fejlődő országokban építik a duzzasztókat.

Szabó Gábor HVG Hetilap

Szemét politika

Az alaptörvénnyel is ellentétbe kerülve a saját feladatát el nem látó állami kukaholding megvonta az egyik legnagyobb hulladékos cég engedélyét.

HVG HVG Hetilap

Melegen ajánlják

Megszűnhetnek a budapesti szmogriadók, ha elkészül a fővárosi hőgyűrű, azaz átvezetik a távhőt Budáról Pestre.

Gyenis Ágnes HVG Hetilap

Beadják a kulcsot

Önállósága újabb megkurtításának tartja számos önkormányzat az uniós pályázati előlegek kincstárba terelését. A pénz elveszhet, ha a projektek kifutnak a határidőből.

Vélemények
Cégvilág
Az Amnesty szerint példátlan, hogy képviselőket erőszakkal távolítsanak el közintézményből

Az Amnesty szerint példátlan, hogy képviselőket erőszakkal távolítsanak el közintézményből

Indul az újabb plakátkampány, most épp 1,7 milliárd forintért

Indul az újabb plakátkampány, most épp 1,7 milliárd forintért

Nagyon átverte a tolvajokat a NASA volt mérnöke, csillámbombát kaptak az arcukba – videó

Nagyon átverte a tolvajokat a NASA volt mérnöke, csillámbombát kaptak az arcukba – videó

Harmincezer ember nyelvvizsgadíját fizette vissza az állam

Harmincezer ember nyelvvizsgadíját fizette vissza az állam

A véreskezű jakuza kisvendéglőt nyitott, mert „elmúltak a régi szép idők”

A véreskezű jakuza kisvendéglőt nyitott, mert „elmúltak a régi szép idők”

Három hónapra ítélték a szurkolót, aki az Újpest-Felcsút meccsen verekedett

Három hónapra ítélték a szurkolót, aki az Újpest-Felcsút meccsen verekedett

Így szaval Majka Varró Danit (videó)

Így szaval Majka Varró Danit (videó)

Szabadon engedték a salvadori nőt, akit teherbe ejtett a megerőszakolója

Szabadon engedték a salvadori nőt, akit teherbe ejtett a megerőszakolója

Vadai zokogott a tévészékház előtt, Hadházy még nem tudja, hogy alakul az este

Vadai zokogott a tévészékház előtt, Hadházy még nem tudja, hogy alakul az este

A férfiaknak túlzottan nem kell félniük a nők hamis vádjaitól

A férfiaknak túlzottan nem kell félniük a nők hamis vádjaitól

Működik a recept: mesterséges szigeteket hoztak létre, sikerült visszacsalogatni az állatokat

Működik a recept: mesterséges szigeteket hoztak létre, sikerült visszacsalogatni az állatokat

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával