szerző:
HVG

Országos demonstrációt, útlezárásokat és hídfoglalásokat jelentett be január 19-ére a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Kordás László, a szervezet elnöke szerint arra kell készülni, hogy „leáll az ország” (amit némiképp árnyal, hogy január 19. szombatra esik). A követelések közt szerepel a túlóraszabályokon lazító „rabszolgatörvény” visszavonása, a minimálbér két számjegyű emelése, a cafeteria visszaállítása, a közszféra béreinek rendezése, a sztrájkjog újraszabályozása és a rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer. Az országos sztrájkot előkészítő bizottságnak a három nagy konföderáció mellett tizenkét ágazati érdekképviselet is tagja. A testület így az összes szakszervezeti tag mintegy felét képviseli (ami kevesebb, mint az összes munkavállaló 5 százaléka). Több szakszervezet még csak a tagjai mozgósíthatóságának felmérésénél tart. A minimálbér és a garantált bérminimum egyébként idén és jövőre 8-8 százalékkal emelkedik, a döntést a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a MASZSZ nem írta alá, mert nagyobb emelést követel.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ez lehet a Samsung Galaxy S10 titkos fegyvere

Ez lehet a Samsung Galaxy S10 titkos fegyvere

Így születnek kisbabaként az érzelmeink

Így születnek kisbabaként az érzelmeink

L. Simon: Egyes színházak jobban, mások rosszabbul járnak majd a költségvetési támogatással

L. Simon: Egyes színházak jobban, mások rosszabbul járnak majd a költségvetési támogatással

Itt egy új Pajor Tamás-klip, amiben ráadásul feltűnik Geszti, Szikora és Varga Miklós is

Itt egy új Pajor Tamás-klip, amiben ráadásul feltűnik Geszti, Szikora és Varga Miklós is

Egyszer csak belépett a Twitchen futó adásba a 29 éves politikusnő, hogy transznemű fiataloknak gyűjtsön pénzt

Egyszer csak belépett a Twitchen futó adásba a 29 éves politikusnő, hogy transznemű fiataloknak gyűjtsön pénzt

Holnap újra rákezd a havazás

Holnap újra rákezd a havazás