szerző:
HVG

Kitaszította a papi rendből Theodore McCarrick volt amerikai érseket és bíborost Ferenc pápa, miután a Vatikán bűnösnek találta őt kiskorúak és felnőtt szeminaristák ellen elkövetett szexuális visszaélések vádjában. A 88 éves McCarrick nem tevékenykedhet papként, nem áldoztathat, de feladhatja az utolsó kenetet. Ennél csak az egyházból való kiközösítés lett volna súlyosabb büntetés. Kánonjogi szakértők szerint ilyen magas rangú és befolyásos egykori egyházi vezetőt szexuális zaklatás miatt még nem zártak ki a papi rendből. Kurt Martens, az Amerikai Katolikus Egyetem professzora szerint „szinte forradalmi” döntésről van szó, ami azt üzeni: mostantól püspökök és bíborosok sem mentesek a büntetés alól. McCarrick 2006-ban ment nyugdíjba washingtoni érsekként, a vádak miatt pedig tavaly a bíborosi rangjáról is lemondott. Ferenc pápát személyesen is belekeverték az ügybe, miután Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikán volt washingtoni nagykövete azt állította, az egyházfő korábban is tudott a McCarrick körüli gyanúkról.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A szupersztárok sincsenek biztonságban a gálán, ahol gyerekek döntenek a nyertesekről

A szupersztárok sincsenek biztonságban a gálán, ahol gyerekek döntenek a nyertesekről

Hivatalos fotókon a BMW három új villanyautója – retteghet a Tesla?

Hivatalos fotókon a BMW három új villanyautója – retteghet a Tesla?

Meztelenül akart gépre szállni, hogy áramvonalasabb legyen

Meztelenül akart gépre szállni, hogy áramvonalasabb legyen

Bosszúból magyar válogatott akart lenni, de ma már csak Románia létezik a számára

Bosszúból magyar válogatott akart lenni, de ma már csak Románia létezik a számára

Így nézheti élőben az Apple mai izgalmas bejelentéseit

Így nézheti élőben az Apple mai izgalmas bejelentéseit

Jennifer Lawrence és Adele betértek egy melegbárba, majd beneveztek egy ivóversenyre - videó

Jennifer Lawrence és Adele betértek egy melegbárba, majd beneveztek egy ivóversenyre - videó