szerző:
HVG

Több mint 8 milliárd dollárnyi fegyvereladást hagyott jóvá Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábiának. Az ügylethez egy törvényre hivatkozva szükséghelyzetet rendelt el, hogy ne kelljen a kongresszusnak is áldását adnia rá. Trump az Iránnal kialakult feszültséggel indokolta a lépést. A kongresszusban főként a demokraták – de részben a republikánusok is – ellenzik a fegyvereladást, mert az új eszközöket a Jemenben harcoló és háborús bűnökkel vádolt szaúdi erők is bevethetik. A csomag alkatrészeket, felderítőrepülőket, irányítható bombákat, Javelin típusú páncéltörőrakétákat (képünkön) tartalmaz. A fegyvereladásból a hírek szerint kisebb részben az Egyesült Arab Emírségek és Jordánia is részesül. Több kongresszusi demokrata vezető bírálta Szaúd-Arábiát az emberi jogok megsértése és Jamal Khashoggi szaúdi újságíró brutális megölése miatt, és úgy vélték, a királyságot inkább meg kellene akadályozni az új fegyverek beszerzésében. Trump egyúttal bejelentette, hogy 1500 amerikai katonát és vadászgépeket vezényel a Közel-Keletre, miután hadihajókat és bombázókat irányított a térségbe. Irán az amerikai lépést a nemzetközi békére veszélyesnek minősítette.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Lezuhant egy siklóernyős Iszkaszentgyörgynél

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

És akkor Trump megsértődött, mert nem engedik, hogy megvegye Grönlandot

És akkor Trump megsértődött, mert nem engedik, hogy megvegye Grönlandot

Szocialista jelölt is elindul Botka ellen Szegeden

Szocialista jelölt is elindul Botka ellen Szegeden