szerző:
HVG

„Az alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga” – mondta ki az Alkotmánybíróság, elutasítva azokat az indítványokat, amelyek szerint a közterületen élők elzárása, a hajléktalanság kriminalizálása alaptörvény-ellenes. Az AB azzal érvelt, hogy éppen az okozna alkotmányos sérelmet, „ha az egyént az állam magára hagyná anélkül, hogy gondoskodna róla”. A többségi állásponttal öt alkotmánybíró nem értett egyet, különvéleményük szerint a szabályozás alkotmányellenes, míg a civil jogvédőkből álló Szabálysértési Munkacsoport arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény a gyakorlatban is alkalmazhatatlan. Az ellátórendszer ugyanis kapacitás hiányában nem képes befogadni a közterületen élő hajléktalanok tömegét. Az alaptörvény tavalyi, hetedik módosítása folytán a legmagasabb szintre került a közterületen életvitelszerű tartózkodás általános tilalma. A parlament ennek szellemében október 15-ei hatállyal úgy módosította a szabálysértési törvényt, hogy a rendőrség már őrizetbe veheti, sittre vághatja a közterületen élőket. Az AB-től öt olyan bíró kérte a szabályozás alkotmányellenességének kimondását, akiknek ítélkezniük kellett volna, de ők inkább az AB-hez fordultak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megszólalt a kormány a Microsoft-ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Megszólalt a kormány a Microsoft-ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket a világszínvonalú Honvédkórházban

Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket a világszínvonalú Honvédkórházban

Michael Madsen pár napra rács mögé kerül ittas vezetés miatt

Michael Madsen pár napra rács mögé kerül ittas vezetés miatt

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

Benzinkutat tarolt le egy autós az M3-ason – fotók a helyszínről

Benzinkutat tarolt le egy autós az M3-ason – fotók a helyszínről

Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne

Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne