szerző:
HVG

A Szociáldemokrata Párt szerepelt a legjobban a múlt heti dániai parlamenti választáson: a voksok 25,9 százalékát szerezte meg, s az ötpárti baloldali koalíció 91 helyhez jutott a 179 fős törvényhozásban. Így a szocdemek vezetője, Mette Frederiksen alakíthat kormányt, s ha sikerrel jár, a 41 éves politikus lesz az ország történetének legfiatalabb miniszterelnöke. A baloldali pártok elsősorban annak köszönhetik győzelmüket, hogy a költségvetési kiadások növelését ígérték, s közölték, megemelik a cégek és a gazdagok adóját. A szociáldemokraták ismét lehetővé teszik a korengedményes nyugdíjba vonulást azoknak, akik legalább negyven évet töltöttek munkaviszonyban. A migráció is fontos kampánytéma volt, a vezető jobb- és a baloldali pártok egyetértettek abban, hogy a jóléti társadalom vívmányainak védelme érdekében szükség van a bevándorlási szabályok szigorítására. A felmérések szerint a választók több mint fele – a 18–35 éves korosztály bő kétharmada – azt várja, hogy az új kormány a jobbközép elődjénél jóval aktívabb lesz a klímaváltozás elleni harcban. Svédország és Finnország után Dánia a harmadik észak-európai állam, ahol a baloldali pártok szerepeltek a legjobban a legutóbbi parlamenti választáson.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kövér László: Kommunista találmány, hogy a politika és a vallás két különböző dolog

Kövér László: Kommunista találmány, hogy a politika és a vallás két különböző dolog

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Illinois államban is tanárhiány van, 2023-tól havi minimum egymilliót fizetnek nekik ezért

Illinois államban is tanárhiány van, 2023-tól havi minimum egymilliót fizetnek nekik ezért

Előbb a sznobizmus csúcsának tartották, utána végigment rajta a történelem

Előbb a sznobizmus csúcsának tartották, utána végigment rajta a történelem

Fizetés nélkül lépett le 600 liter dízellel

Fizetés nélkül lépett le 600 liter dízellel

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben