szerző:
HVG

Zavarba ejtő módosítást terjesztett az Országgyűlés elé Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták elnöke és minisztertársa, Rogán Antal. Könnyebbé tennék az olyan műsorszámok sugárzását, amelyek – a besorolásuk alapján – „alkalmasak a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaznak”. Ezeket a tartalmakat eddig nem lehetett a hagyományos tévés (szakszóval: lineáris) műsorfolyamban közzétenni. A máskor az unió előírásaira fittyet hányó politikusok a módosítást a közösségi irányelvekkel magyarázzák. A kiskorúakra nézve káros műsorszámokhoz csak kóddal lehetne hozzáférni. A Semjén–Rogán-előterjesztés emellett maximalizálná a híradók hosszát, több bulvártartalmat engedve meg bennük, míg korábban arról is többször nyilatkoztak, mennyire sok ott a fajsúlytalan elem, a karambol, a verekedés, az erőszak. A módosítás nagyvonalúbban kezelné azt is, kinek hány rádióadója lehet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A falusi csok még a nyaralók árait is felhajthatja

A falusi csok még a nyaralók árait is felhajthatja

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Fenyő Iván néha tényleg azt érezte, hogy belehal

Fenyő Iván néha tényleg azt érezte, hogy belehal

Ilyen lehet az új Macbook Pro

Ilyen lehet az új Macbook Pro

G7.hu: Az MSZP és volt pénztárnoka úgy adta el sajtóját, hogy még bukott is rajta

G7.hu: Az MSZP és volt pénztárnoka úgy adta el sajtóját, hogy még bukott is rajta

Bill Gates élete legnagyobb hibájának tartja, hogy lecsúsztak az Android helyéről

Bill Gates élete legnagyobb hibájának tartja, hogy lecsúsztak az Android helyéről