szerző:
HVG

Az MTA Nyelvtudományi Intézete elveszítheti önállóságát – derül ki a parlament előtt lévő, az Akadémia kutatóintézeteiről szóló törvénytervezet egyik módosító indítványából. Erre látszik utalni, hogy a javaslat szerint a jövőben már nem az intézet, hanem a Bölcsészettudományi Kutatóközpont hatáskörébe tartozna az új keresztnevek engedélyezése. A kutatóközponthoz jelenleg hét intézet tartozik, anyakönyvezési ügyekben egyik sem illetékes. Közben a Habony Árpád érdekkörébe tartozó Ripost azzal vádolta meg az MTA Számítástechnikai kutatóintézetét (SZTAKI), hogy ott „kéjbarlangot rendeztek be”. Az intézet tagadott, de azt elismerte, hogy évekkel korábban volt egy „rekreációs” szoba, de nem ott és nem akkor, ahogy a lap írta. (A hír megjelenésének napján hunyt el Inzelt Péter, aki 2015-ig több mint két évtizeden át igazgatta az intézetet.) Az MTA elsorvasztását célzó javaslatot jegyző Palkovics László innovációs miniszter szerint a kormánynak nem állt érdekében a cikk megjelenése. A miniszternek biztosan nem, hisz ő maga jó ideig a SZTAKI-tól is jövedelmet húzott, és az intézetben több mint egy évtizede tudományos igazgató Bokor József, az MTA alelnöke, Palkovics mentora. Ráadásul épp a SZTAKI igazgatóját, Monostori Lászlót szánják az akadémiai kutatóintézeteket bekebelező Eötvös Loránd Kutatási Hálózat élére.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem lesz egyszerű kutyát sétáltatni a Belvárosban

Nem lesz egyszerű kutyát sétáltatni a Belvárosban

Szájer József: "A kereszténység, a hit ma ódivatú dologként jelenik meg a főáramú médiában"

Szájer József: "A kereszténység, a hit ma ódivatú dologként jelenik meg a főáramú médiában"

Pluszpénzt oszt a közmunkásoknak a kormány az önkormányzati választások előtt

Pluszpénzt oszt a közmunkásoknak a kormány az önkormányzati választások előtt

Nem veszik komolyan Magyarországon a nők segítségkérését

Nem veszik komolyan Magyarországon a nők segítségkérését

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

Az állam kevesebbet költött családi támogatásokra, mint 2018-ban

Az állam kevesebbet költött családi támogatásokra, mint 2018-ban