szerző:
HVG

Székesfehérváron beigazolódott ugyan, hogy kamu pártok visszaéltek a választói adatokkal, a helyi rendőrkapitányság mégis megszüntette a nyomozást, mondván, az elkövető kiléte nem derült ki – írta az index.hu. A Fejér megyei 2-es választókörzetben a Momentum képviselőjelöltjeként indult Tóth Péter még 2018 áprilisában tett feljelentést, mert tíz különböző kamupárt ajánlóívén találta meg jogtalanul a nevét és az adatait. Mindez akkor derült ki, amikor Tóth a helyi választási irodánál ellenőrizte magát az íveken. A nyomozást megszüntető határozat szerint kihallgattak ugyan képviselőjelölteket és ajánlásgyűjtőket a kifogásolt körzetből, de az nem derült ki, hogy ki követte el a bűncselekményt. Az sem bizonyosodott be, hogy aki benyújtotta az ajánlóíveket, annak tudomása lett volna arról, hogy Tóth Péter aláírása hamis az íveken. Ugyanez történt a budapesti 5. számú választókörzetben is, ahol a Fidesz és Lévai Katalin pártjának ajánlóívein 341 ajánlás egyezett. A hvg.hu korábbi összegzése szerint az országgyűlési választás után összesen 256 olyan eset landolt a rendőrségen, ami ajánláshamisítások gyanúját vetette fel. Ezekből azonban kevesebb mint a felében indult nyomozás, és csak kettő jutott el a vádemelésig.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem kikötőt, hanem elhagyott ipartelepet vett a kormány Triesztben

Nem kikötőt, hanem elhagyott ipartelepet vett a kormány Triesztben

Már meg is van a francia környezetvédelmi miniszter utódja

Már meg is van a francia környezetvédelmi miniszter utódja

Csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda-válogatott a világbajnokságon

Csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda-válogatott a világbajnokságon

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

A Sziget még egy taxiscéggel leszerződött

A Sziget még egy taxiscéggel leszerződött

Új vezetője lesz a BMW Magyarországnak

Új vezetője lesz a BMW Magyarországnak