szerző:
HVG

Több mint 1100 embert vettek őrizetbe a múlt szombati moszkvai tüntetésen, amelynek résztvevői azt követelték, hogy a hatóságok a népszerű ellenzéki jelölteket is engedjék indulni a szeptember 8-ai helyhatósági választásokon. A választási bizottság arra hivatkozva tagadta meg több jelölt regisztrálását, hogy a támogatói íveken nagyszámú hamis aláírás is szerepel. A tüntetésen annak ellenére több ezer ember vett részt, hogy a hatóságok nem engedélyezték a városháza előtti térre összehívott demonstrációt, s a szervezőket már jó előre elzárásra ítélték. Egyikük, a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij harminc napot kapott a megmozdulás szervezéséért, ám a hét végén – heves allergiás reakciók miatt – kórházba kellett szállítani. Hétfőn visszavitték a börtönbe, az orvosa és az ügyvédje szerint nem kizárt, hogy az izzadást és a bőrének kivörösödését mérgezés okozta. Navalnijt annak ellenére vitték vissza a börtönbe, hogy nem derült ki, mi okozta életének első allergiás reakcióját, így fennáll annak a veszélye, hogy a roham megismétlődik. A szombati tüntetésen tapasztalt rendőri erőszak miatt tiltakozott Brüsszel is; az EU szerint az egyenruhások aránytalanul durván léptek fel a békés tüntetők ellen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Cameron szerint Johnson nem hitt a Brexitben, csak karrierje érdekében támogatta

Cameron szerint Johnson nem hitt a Brexitben, csak karrierje érdekében támogatta

Lezuhant a trapézról egy magyar artista egy boszniai előadáson

Lezuhant a trapézról egy magyar artista egy boszniai előadáson

Egy VII. kerületi lépcsőházba berántva próbált megerőszakolni egy nőt egy férfi

Egy VII. kerületi lépcsőházba berántva próbált megerőszakolni egy nőt egy férfi

Itt egy lista a 21. század 100 legjobb sorozatáról – rajta van a kedvence?

Itt egy lista a 21. század 100 legjobb sorozatáról – rajta van a kedvence?

Nikolics ismét gólt szerzett

Nikolics ismét gólt szerzett

Elhunytak aláírásai szerepelnek a Munkáspárt és a Mi Hazánk ajánlóívein

Elhunytak aláírásai szerepelnek a Munkáspárt és a Mi Hazánk ajánlóívein