Tetszett a cikk?

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntést hozott a Czeizel-ügy néven elhíresült, 1998 óta folyó perben.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntést hozott a Czeizel-ügy néven elhíresült, 1998 óta folyó perben. A vád szerint az orvos genetikus és társai - mások mellett Merhala Zoltán, az utóbbi időben a figyelem középpontjába került "Czeizel-közeli", pénzért őssejtgyűjtést propagáló vállalkozó, valamint Körmendi-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízó Testület azóta lemondott fideszes elnöke - pénzért gyermekek egyesült államokbeli örökbeadása körül bábáskodtak. A mostani ítélet jelentősen enyhítette a tavaly augusztusi, a Fővárosi Bíróság által kimondott verdiktet, így Czeizelt az eredetileg kiszabott másfél év felfüggesztett szabadságvesztés helyett 200 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották. Merhala a korábbi kettő helyett egy év felfüggesztettet kapott, Körmendi-Ékes háromhavi, szintén felfüggesztett elzárását megrovásra enyhítették. Az indoklás szerint a genetikus közreműködése, az örökbe adó szülő rábeszélése még akkor történt, amikor ezt törvény nem tiltotta, a pénz elfogadását pedig nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani.

Kutatók állítják, egy különleges terápiával visszafordítható az öregedés

Kutatók állítják, egy különleges terápiával visszafordítható az öregedés

Naponta 500 egyetemista segíti a koronavírus-tesztelést

Naponta 500 egyetemista segíti a koronavírus-tesztelést

Távozik az Index vezérkara

Távozik az Index vezérkara