Lemondott posztjáról Csabai Gábor, a Tilos Rádiót (TR) működtető alapítvány kuratóriumának elnöke, továbbá a testület...

Lemondott posztjáról Csabai Gábor, a Tilos Rádiót (TR) működtető alapítvány kuratóriumának elnöke, továbbá a testület három tagja, miután a közgyűlés felülbírálta döntésüket, hogy a TR - a szervezeti átalakítás idejére - csak zenét sugározzon, s kérje fel az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), hogy időlegesen e szerint módosítsa műsorszolgáltatási szerződésüket. A közgyűlés a lemondott kuratórium helyett nyolcfős válságstábot jelölt ki egy hónapra. A TR - mely az ORTT határozatának megfelelően január 24-én elhallgatott - öt nappal később újrakezdte a műsorszórást, miután a Fővárosi Bíróság felfüggesztette a médiahatóság határozatát (a döntés elleni részletes fellebbezését a TR még nem nyújtotta be). Eközben a - korábban a rádió betiltását kérő - Fidesz-MPSZ ismét az ORTT-hez fordult, mert a rádióban egy Orbán Viktort gyalázó sms-t olvastak be. Az üzenet tartalmától a műsorkészítők élő adásban elhatárolódtak, éppúgy, mint december 24-én a botrányt kavaró "kiirtanék minden keresztényt" kijelentéstől. Csabai Gábor, a lemondott kuratóriumi elnök abban reménykedik, hogy az ORTT - mely az ügyet napokon belül tárgyalja - nem fogja azt az előzőek halmazataként kezelni.

Új vezetőt neveztek ki Mészárosék szállodaláncának élére

Új vezetőt neveztek ki Mészárosék szállodaláncának élére

Egy év alatt 66-szor riasztották a mentőket egy ittas nőhöz

Egy év alatt 66-szor riasztották a mentőket egy ittas nőhöz

Tuningolt Volkswagen Transporterrel gyorsabban megy a munka is?

Tuningolt Volkswagen Transporterrel gyorsabban megy a munka is?

Drónok és mesterséges intelligencia nélkül még borzasztóbb lenne az ausztráliai tűzvész

Drónok és mesterséges intelligencia nélkül még borzasztóbb lenne az ausztráliai tűzvész

Pénzbüntetést kérnek az Ungváry Krisztiánt megtámadó férfira

Pénzbüntetést kérnek az Ungváry Krisztiánt megtámadó férfira

Lószolárium félmillióért: kontárkodva zárták le a fideszes képviselőnek kínos nyomozást

Lószolárium félmillióért: kontárkodva zárták le a fideszes képviselőnek kínos nyomozást