Tetszett a cikk?

Az FKGP elnökének december végén megválasztott Kovács István Józseffel szimpatizálók foglalták el a múlt hét végén a...

Az FKGP elnökének december végén megválasztott Kovács István Józseffel szimpatizálók foglalták el a múlt hét végén a kisgazdapárt Belgrád rakparti székházát, amit azonban hétfőn hajnalra a magát szintén elnöknek tekintő Deák József emberei visszafoglaltak. A párt vezetéséért - és a Szeremley Huba borász által korábban lefoglalózott, jelenleg is tulajdoni per alatt álló székházért - folyó harc ezúttal azért mutat túl a belterjes csatározásokon, mert a Deák-féle vezetés tavaly év végén megállapodott Dávid Ibolya MDF-elnökkel, hogy a két párt közös listát állít az európai parlamenti választásokon, s ennek harmadik helyére az FKGP jelölhet. Kovács viszont a kisgazdák számára előnyösebb megállapodást szeretne. A Fővárosi Bíróság február elején - nem jogerős határozattal - Kovácsot jegyezte be elnöknek, amit azonban Deákék megfellebbeztek, mert álláspontjuk szerint Kovácsot már jóval korábban kizárták a párt soraiból, mint hogy őt a - Deákék szerint illegitim módon összehívott - csonka nagyválasztmány elnökké választotta.

Működik az amerikai napelem, ami az űrből küldene áramot a Földre

Működik az amerikai napelem, ami az űrből küldene áramot a Földre

300 lóerő 3 hengerből, a Toyota GR Yaris egy kis energiabomba lett

300 lóerő 3 hengerből, a Toyota GR Yaris egy kis energiabomba lett

Élesben Szarka Gáborral: Gyalázat kategória, amit néhány oktató csinált

Élesben Szarka Gáborral: Gyalázat kategória, amit néhány oktató csinált