Miközben Polt Péter legfőbb ügyész egy interpelláció nyomán hétfőn a 16.

Miközben Polt Péter legfőbb ügyész egy interpelláció nyomán hétfőn a 16. parlamenti leszavazását könyvelhette el, az ő közjogi helyzetét erősítő, egyhangú határozatot hozott az Alkotmánybíróság (AB). E szerint a legfőbb ügyész köteles ugyan felvilágosítással és magyarázattal szolgálni az általa vezetett szervezettel kapcsolatos képviselői interpellációkra, s az Országgyűlés választja őt hat évre, ám leszavazásának semmiféle politikai következménye nincs, s az ügyészség nem alárendeltje a törvényhozásnak. A válaszadási kötelezettség tartalmát is a mindenkori legfőbb ügyész számára kedvezően értelmezte az AB, kimondva, hogy bár az interpelláló jóformán bármit kérdezhet, a válasz nem sérthet alapjogokat vagy a nyomozás érdekét. Így a legfőbb ügyész megtagadhatja a tájékoztatást vallomások, vizsgálati megállapítások részleteiről, és a személyiségi jogok védelmére hivatkozva tanúk vagy éppen gyanúsítottak megnevezésétől is elzárkózhat. Azt pedig, hogy az AB-döntés értelmében megtagadhatja-e a választ, maga a legfőbb ügyész dönti el.

Orbán Viktorhoz fordul Bangóné a borsodi kórház feltételezett, illegális beavatkozásai miatt

Orbán Viktorhoz fordul Bangóné a borsodi kórház feltételezett, illegális beavatkozásai miatt

Minden frissítéssel romlik az AirPods Pro zajszűrése?

Minden frissítéssel romlik az AirPods Pro zajszűrése?

Élet és halál művészete: 6710 embernél vizsgálták meg, meddig él, aki többet művelődik

Élet és halál művészete: 6710 embernél vizsgálták meg, meddig él, aki többet művelődik

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Tüzetesen átnéztek 57 tanulmányt – ugye kitalálja, miért vannak mostanában ekkora tüzek?

Tüzetesen átnéztek 57 tanulmányt – ugye kitalálja, miért vannak mostanában ekkora tüzek?

A Dunántúlon enyhe havazással búcsúzik a hét

A Dunántúlon enyhe havazással búcsúzik a hét