A tagság öt fő alá csökkenésével megszűnt a Legfelsőbb Bíróság előző elnöke, Solt Pál által vezetett Köztársasági...

A tagság öt fő alá csökkenésével megszűnt a Legfelsőbb Bíróság előző elnöke, Solt Pál által vezetett Köztársasági Etikai Tanács (KET), amelyet Kiss Elemér kancelláriaminiszter egy évvel ezelőtti menesztésekor hívott életre a miniszterelnök, "morális alkotmánybíróságként". Már akkor sok támadás érte a testületet, amely olyan tekintélyes személyiségeket tudhatott tagjai közt, mint Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, Gönczöl Katalin korábbi ombudsman vagy Hankiss Elemér szociológus. Az egyik legfőbb kifogás az volt, miként vállalhat Solt - továbbra is fennálló főbírói megbízatása mellett - bármilyen szerepet a kormányfő kezdeményezésére felállított testületben. Egyik legfontosabb állásfoglalásában - a politikusok nagy értékű lakásvásárlásaira utalva - a KET kifejtette, erkölcstelen a szociálisan rászorulók támogatására szánt kedvezményes hitellehetőségeket luxuscélokra vagy üzleti célokra igénybe venni. Múlt pénteki ülésén a KET, saját jogállását vizsgálva, függetlenségét hangsúlyozta. A testületből már tavaly kivált Hankiss Elemér, valamint Kilényi Géza volt alkotmánybíró, a múlt hét végén pedig az elnök és még három tag jelentette be távozási szándékát.

A rendőrség most a fürge ujjú álmasszőr, Erika történetével jelentkezett be a Twitteren

A rendőrség most a fürge ujjú álmasszőr, Erika történetével jelentkezett be a Twitteren

A Mentők kérik: mindenki mihamarabb tegye fel a mobiljára ezt az ingyenes ÉletMentő alkalmazást

A Mentők kérik: mindenki mihamarabb tegye fel a mobiljára ezt az ingyenes ÉletMentő alkalmazást

Így még sohasem látta Az ember tragédiáját

Így még sohasem látta Az ember tragédiáját

Videó: Fogták a muslica agyát, és ráeresztették a Google algoritmusát – az eredmény lenyűgöző lett

Videó: Fogták a muslica agyát, és ráeresztették a Google algoritmusát – az eredmény lenyűgöző lett

Így működik a Microsoft összehajtható androidos telefonja – videó

Így működik a Microsoft összehajtható androidos telefonja – videó

Milliós bírságot kapott a Hungaroring, mert benézték a közbeszerzési törvényt

Milliós bírságot kapott a Hungaroring, mert benézték a közbeszerzési törvényt