Tetszett a cikk?

Hiller István kulturális miniszter a múlt hét végén több politikai fórumon, illetve egy rádióinterjúban - utóbb...

Hiller István kulturális miniszter a múlt hét végén több politikai fórumon, illetve egy rádióinterjúban - utóbb hangsúlyozva, hogy MSZP-alelnökként - kifejtette: a baloldalnak is szüksége van saját rádiós és televíziós csatornára, mivel a közszolgálati adók szerinte nem látják el a feladatukat, a jobboldal pedig kiépítette saját médiabirodalmát. Mádl Ferenc köztársasági elnök egyébként hétfőn bejelentette: Hajdú István, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jelenlegi elnöke mellett Alexa Károly volt MTI-elnököt, Sára Sándor filmrendezőt, a Duna Televízió korábbi első emberét vagy Szakály Sándor hadtörténészt ajánlja az ORTT élére. A szintén jelölésre jogosult Medgyessy Péter kormányfő kitart a maga jelöltjei mellett (HVG, 2004. február 21.), a két közjogi méltóság e héten egyezteti álláspontját. A Magyar Televízió Rt. felügyelőbizottsága (fb) eközben úgy döntött: nem sért jogszabályt, s nem is összeférhetetlen, hogy Pinke Györgynek, a köztévé jelenlegi ügyvezető alelnökének családi vállalkozása, a Bankhíd Kft. 2003. július 21. és augusztus 20. között 2003. augusztus 12-én írásba foglalt szerződés alapján nettó 800 ezer forintért tanácsokat adott az MTV Rt.-nek. Pinke maga kérte az fb vizsgálatát.

Így spórolhat személyi hitelénél akár havi 50 ezer forintot

Így spórolhat személyi hitelénél akár havi 50 ezer forintot

Fekete-Győr sokat csuklik: A Momentum nyomulása leforrázta az ellenzéket

Fekete-Győr sokat csuklik: A Momentum nyomulása leforrázta az ellenzéket

Vasúti hajtánnyal tértek haza az orosz követség diplomatái Észak-Koreából

Vasúti hajtánnyal tértek haza az orosz követség diplomatái Észak-Koreából